A Bills szurkolók állva tapsoltak Andy Dalton-nak

Nem mindennapi, hogy egy NFL stadionban felállva tapsolják az ellenfél irányítóját. Ez tegnap este megtörtént ugyanis Buffalo Bills hazai pályán fogadta a Cincinnati Bengals csapatát és az ellenfél irányítójának, Andy Dalton-nak (és persze Tyler Boyd-nak és az egész csapatnak) nagy szerepe volt abban, hogy a mostani ellenfele playoff résztvevő lehetett januárban.

A Bills az utolsó fordulóban megverte a Miami Dolphins csapatát így még versenyben maradt az utolsó playoff helyért. A győzelem azonban nem ért volna semmit sem, ha a Bengals nem győzi le a Ravens csapatát. A Bengals számára tét nélküli mérkőzésen egy hihetetlen végjátékkal (jó az utolsó percben történt) a maga javára fordította a találkozót.

Dalton és az egész csapat egyből belopta magát a Bills szurkolók szívébe. Egy Duff nevű cég 1400 csirkeszárnyat, 6 gallon kék sajtot, 9 gallon szárnyszószot (és stb.) küldött a Bengals-nak. Emellett Bills szurkolók több százezer dollárt utaltak Dalton (kb. 415 ezer) és Boyd alapítványának számlájára.

A Bills így tavaly megtörte a 17 éve tartó sorozatát de rögtön az első mérkőzésen vesztettek. Egyből előkerültek a mémek, hogy ha Dalton playoffba juttat egy csapatot akkor az elveszti az első mérkőzését. Az öröm tegnap sem tartott sokáig, Dalton az első passzából 57 yardos touchdownt szerzett John Ross.

Fotó: buffalonews.com, videó: twitter.com