Ismét nyert a Patriots (videóval)

Tom Brady pályára lépett az idei előszezonban és máris győzelemre vezette csapatát. A tavalyi alapszakasz MVP jó játékának és 2 TD passzának köszönhetően a New England Patriots 31-14 legyőzte a Tampa Bay Buccaneers csapatát. Bill Belichick a Patriots vezetőedzőjének korábbi nyilatkozata szerint az egy fontos hét lesz a kerettagság és pozícióharcok szempontjából és a mutatott játék alapján az üzenet el is jutott a játékosokhoz.

Rögtön TD-vel mutatkozott be az új sztárigazolás, azaz Chad "Johnson" Ochocinco a csapatban. Első meccsén 2 elkapása volt, amivel 14 yardot és 1 TD-t szerzett. A Patriots másik két sztárigazolása Albert Haynesworth és Andre Carter (mindkét védő a Washington Redskins csapatától érkezett) viszont most sem lépett pályára.

Bradynek a tegnapi 19 passzkisérletéből 11 sikeres volt, amivel 118 yardot és 2 TD-t szerzett. Rajta kívül érdemes kiemelni BenJarvus Green-Ellis és az újonc Stevan Ridley teljesítményét. Előbbi 51 yardot, míg az újonc 84 yardot szerzett futással. Az elkapók közül Aaron Hernandez 42 yardot és 1 TD-t, míg Wes Welker 56 yardot szerzett.

(nfl.com)