Colts - Texans beharangozó

A ma esti Indianapolis Colts - Houston Texans mérkőzéssel megkezdődik az NFL 16. játékhete. A mai lesz a szezon utolsó csütörtök esti mérkőzése. A szezont megelőzőleg egy igazi rangadónak igérkezett a mérkőzés, azonban a sok sérülés miatt csak egy "sima" mérkőzés várható.

Peyton Manning sérülését követően biztos volt a Colts visszaesése, azonban ilyen mérlegre senki sem számított. A Colts csak a múlt héten tudta megszerezni első győzelmét, így csupán a csoport utolsó helyét foglalják el 1-13-as mérleggel. Manning kiesésével viszont megnyílt az út a Texans előtt, hogy 2002 alapításuk óta elősször bejussanak a Playoffba. A Texans élt is a lehetőséggel és már a csoportelsőségük a biztosított. A számukra már csak a túlélés a cél.

A Houston már elveszette kezdőirányítóját Matt Schaubot és cseréjét Matt Leinartot is. Jelenleg a harmadik számú irányító T.J. Yates játszik és nem is teszi ezt rosszul. Eddigi mérlege 3 győzelem és mindössze csak egy vereség. Ráadásul a vereség a múlt héten következett be ami előtt már bebiztosították rájátszásbeli helyüket.

A múltbeli összecsapásaikat figyelembe véve hatalmas a Colts fölénye. Az eddig 19 találkozóból csak 4 vesztett el, hazai pályán pedig abszolút a fölénye hiszen mind a 9 mérkőzését megnyerte.

A két csapat támadása úgymond teljesen ellentétes. A Texans a futásokat, míg a Colts a passzokat részesíti előnyben (elsősorban azért mert a támadó playeket Peyton Manningre tervezték). A Colts győzelmének kulcsa Arian Foster semlegesítése. A remek running back nem csak csapatának legjobb futója 1066 yarddal és 9 TD-vel, de A Texans második legeredményesebb elkapója is. A Texans átlagosan 151.8 yardott szerzett futásokkal ami a második legjobb a ligában. Ráadásul Ben Tate-el kiegyészülve összesen 1912 futott yardot szereztek, ami majdnem 500 yarddal több mint a Colts összes futott yardja. Így tehát Dwight Freeneyékre kulcszserep hárul, persze ha játszik, ugyanis nem edzett a héten, de semmilyen sérült sem jelentettek.

És persze nem szabad elfelejteni a sérülteket sem. A Texans keretéből a két irányítón kívül 26 játékos szerepel a sérültlistán. A játékosok többsége azonban valószínűleg játszani fog. A listán szerepel például Andre Johnson (biztosan nem játszik), Ben Tate, Neil Rackers és T.J. Yates is. A Coltsnál a legfontosabb hiányzó természetesen Peyton Manning, de a sérültek között megtalálhatjuk még a kulcsjátékosok közül Dwight Freeneyt, Jeff Saturdayt, Robert Mathist, Antoine Betheat és Dallas Clarkot is.

Így nehéz tippelni az összecsapás végeredményére, de talán a sok sérülés, a rájátszásba jutás és hogy a Texans fő célja a túlélés könnyen meglehet az Indianapolis Colts szezonbeli második győzelme.

(nfl.com)