A Steelersnek problémája van a fizetési sapkával

Mind azt már régóta lehetett tudni a Pittsburgh Steelers csapata jócskán túllépte a fizetési sapkát. Több fontos kérdést kell majd meghozniuk a roosterrel (játékoskeret) kapcsolatban, azonban erre nem a következő napokban kerül sor.

A Steelers general managerének, Kevin Colbertnek hétfői "Pittsburgh Post-Gazette"-nek adott interjújából kiderült, hogy a csapat csak a március 13.-i szabadügynök piac nyitását követően kezd el foglalkozni a problémával. Az NFL.com értesülései szerint február 6.-án a Steelers 22.5 millió dollárral volt a fizetési sapka felett. Több játékos szerződését is csökkenteni kell.

A csapat még nem döntött Hines Ward jövőjéről. Wardnak szerződése értelmében évi 8 millió dolláros fizetés jár a következő két évben. Ha maradni akar ezt mindenképpen csökkenteni kell főleg úgy, hogy Mike Wallace, Antonio Brown és Emmanuel Sanders mögé szorult a keretben.

Mike Wallace szerződése viszont lejár márciusban és a csapat mindenképpen meg akarja tartani elkapóját. Colbert állítása szerint egy hosszútávú szerződést akarnak kötni vele, de a franchise tag sem elképzelhetetlen. A lényeg az, hogy a csapatnál tartsák amit például Ward fizetés csökkentésével vagy elküldésével meg is tudnának oldani. Wallace idén első alkalommal választották be a Pro Bowl keretbe, köszönhetően 71 elkapásának 1.182 elkapott yardjának és 8 touchdownjának.

Problémát jelent Rashard Mendenhall egészségügyi állapota. Mendenhall a szezonzáró Cleveland Browns elleni alapszakasz mérkőzésen sérült meg. Az alapszakaszban 928 futott yardot és 9 touchdownt szerzett. Már a következő szezon elejétől számítanának Mendenhallra, de már kidolgozták az alternatívákat ha nem épülne fel a kezdésre. Isaac Redman lépett elő elsőszámú running back cserének, de az újonc John Clay, Baron Batch és a másodéves Jonathan Dwyer is jelentheti a megoldást.

Korábbi értesülések szerint nem csak Ward hanem cornerback Ike Taylor, a linebacker Lawrence Timmons és LaMarr Woodley szerződését újra fogják tárgyalni. És valószínűleg velük nem ér véget a sor. Utánuk következhet majd a safety Troy Polamalu (6.25 millió a következő szezonra) és az irányító Ben Roethlisberger (11.6 millió a következő szezonra) fizetésének a csökkentése.

(nfl.com)