Jets - Giants 3-26

Második előszezonbeli meccsünkön nagy arányban sikerült legyőzni városi riválisainkat. Kezdjük is az értékeléssel. A passzjáték nagyjából a vártat hozta, igaz mindössze egyetlen TD született, az is Perrilloux átadásából Martinek felé...Eli és Carr is elfogadhatóan játszott, igaz Manning dobott egy csúnya INT-t. Az először megjelenő jelentések alapján Randle futott rossz route-ot és abból született a pick, azonban később kiderült, hogy Eli a nyomás hatására csak eldobta a labdát ami a Jets védő kezébe repült. Reméljük kevés ilyet láthatunk majd.

Ami igazán aggasztó, hogy futásból sem született touchdown, sőt az egész futójáték is végig szenvedett. A mérkőzést 62 futott yarddal zárták futóink. Ez rettentő kevés lesz. Ha így folytatódik ismét Eli-nak kell hoznia majd a győzelmeket utolsó negyedes klasszis teljesítményével. Ware nem tudta megismételni múlt heti jó teljesítményét, Bradshaw pedig sérüléssel is bajlódott. Wilson játékában lehetett látni valami biztatót, jó választásnak tűnik az első körös futó. Scott és Brown küzdhet majd a negyedik roster helyért.

Az elkapók közül igazán egy klasszis teljesítményt láthattunk, természetesen Victor Cruztól. Lenyűgöző volt ahogy lerázta magáról a védőket. Egy negyed alatt bemutatott öt elkapást és már most látszik rajta, hogy idén is remek szezonja lehet. Véleményem szerint a szezon kezdetén alá kell íratni vele egy új szerződést, ha hosszabb távon is New Yorkban szeretnénk tartani. Rueben Randle is összehozott egy big play-t, 49 yardos elkapás fűződik a nevéhez. Talán már láthatunk tőle valamit idén is. Jerrel Jernigan szintén kezdi összekapni magát, ez biztató lehet a jövőre nézve. Visszatért Domenik Hixon, neki is volt egy szép elkapása. Ugyanakkor az is látszik, hogy rettentően hiányzik Nicks ebből a csapatból. Gyakorlatilag Cruz volt az egyedül megbízható célpont, a többiek nevéhez mindössze egy-egy elkapás fűződik.

Kellemes csalódás volt az offensive line játéka. Igaz a run block továbbra is katasztrofális, de legalább az irányítókat meg tudták védeni. Mindössze két sacket nyeltünk be, ennyi belefér egy preseason meccsen. A vakoldallal ellenben valamit kezdeni kell, Kevin Boothe átmeneti megoldás lehet csak, Sean Locklear pedig az sem. Nagy szükség lenne Will Beatty játékára.

A csapat legerősebb része egyértelműen a defensive line. 7 sacket szereztünk, ami remek teljesítmény. A backupok közül most Ojomo remekelt, aki JPP-hez hasonlóan kétszer ért oda az ellenfél irányítójához. Szintén elismerést érdemel Matt Broha, aki sorozatban másodszor szerzett sacket. Ha így folytatja, akár a rosterre is odaérhet. Egy biztos: ha megmarad ez a forma, akkor nem sok támadó fal lesz amelyik meg tudja állítani ezt a sort.

A linebacker sor átlagos teljesítményt nyújtott, mindenki becsülettel végezte a dolgát, klasszis teljesítmény nem volt. Rivers és Kiwanuka jól játszott, Blackburn lehetett volna kicsit dominánsabb. Boley hiányzik...Sérülést szenvedett Mark Herzlich is, aki eddig nem tudott huzamosabb ideig egészséges maradni. Paysinger sem volt rossz, hasznos játékossá válhat ő is. Jaquian Williams szintén a hiányzók táborát szaporította, rá is szükség lesz a szezon során.

A secondary igen kettős képet mutatott. A kezdők megfeleltek az elvárásoknak, a backupok ellenben csak szenvedtek. Tebow bénázásának köszönhetjük csak, hogy nem jött fel a Jets. Számtalanszor üresen álltak az elkapók, a QB azonban nem találta őket. Amikor pedig repült a labda, akkor meg az átadás lett rossz. A nickelback pozíció kérdésére ellenben megoldás kerülhet. Jayron Hosley TD-re váltotta pick-jét! Szinte őrjöngtem a képernyő előtt, mikor láttam az újonc játékos labdaszerzését. Igaz hozzá kell tenni, hogy mi nem szoktunk a játszótéren dobáláskor ekkora hibákat elkövetni, amit Sanchez csinált, kegyetlen rossz passzt adott, de kellett Hosley klasszis teljesítménye is a labda elkapásához! Will Hill sem játszott rosszul, javult valamelyest a múlt héthez képest. Vélhetően Sash is marad majd a rosteren, rajtuk kívül egy vagy két csere CB-t kell még kiválasztani és meg is van a secondary.

A special teamre is a kettősség jellemző, blokkolt Maybin egy Weatherford puntot, de végre a labdát nem ejtettük el visszahordáskor. A returnök hatásfokán van még mit javítani, de ha így halad a fejlődés, akkor talán nem lesz akkora probléma a csapatrésszel, mint amekkora várható volt.

Forrás:

Magyar New York Giants Blog