A 49ers és a Chiefs megegyezett az Alex Smith traderől

Az utóbbi időszakban a Kansas City Chiefs kétségbeesetten kereste a következő kezdő irányítóját és a mai napon megoldották az egyik legfőbb problémájukat. Pár órája bejelentették, hogy megegyeztek a San Francisco 49ers-el és Alex Smith a következő szezonban már a Chiefs irányítója lesz. A bejelentés viszont roppant rossz hír a Drafton szereplő irányítóknak és ezzel a lépéssel kijelenthető, hogy idén nem irányító lesz az 1/1-es választott.

Az üzlet csak március 12.-én, a szabadügynök piac nyitásakor válik hivatalossá, de addig is akad még pár lényeges dolog amiben a Chiefsnek meg kell egyeznie Smith-el. Az NFL.com munkatársának, Ian Rapoport-nak az értesülései szerint egy idei második körös picket és egy opcionális 2014-es Draft picket adtak Smith-ért cserébe. Smith a 2013-as szezonban lép jelenlegi szerződésének utolsó évébe és 7.5 millió dollárt keresett volna, így valószínűleg új szerződést kötnek majd vele, hiszen túl drága lenne ha csak egy évre szereznék meg.

A Chiefs most bizakodik benne, hogy hosszú évekre megoldotta az irányító problémátt a jelenleg 28 éves Smith szerződtetésével. A 2005-ös Draft 1/1-es játékosáról nagyon jó véleménnyel van az új vezetőedző, Andy Reid aki szintén preferálta az irányító megszerzését. Hasonló mondatokat hallottunk pár éve amikor a korábbi general manager Scott Pioli szerződtette Matt Cassel-t aki most már csak azzal fog címlapra kerülni, hogy elküldte a Chiefs (valószínűleg pár napon belül megtörténik).

(nfl.com, Fotó: dalje.com)