Véget ért a Dolphins tight endjének a szezonja

A hajnali Hosuton Texans ellen 24-17-re elvesztett mérkőzésen megsérült a Miami Dolphins tight endje Dustin Keller. Egy elkapást követően a Texans safetyje, D.J. Swearinger sisakkal ütközött a tight end térdével. Az idei offseasonban szerződtetett Keller jobb térde sérült meg és a legfrissebb jelentések szerint véget ért is Keller szezonja.

Keller a New York Jets játékosa volt az eddigi 5 éves pályafutása alatt és egyéves, 4.25 millió dolláros szerződést kötött idén a Dolphins-al. Az egyéves szerződés miatt elképzelhető, hogy soha sem fog alapszakasz mérkőzésen pályára lépni a Dolphins csapatában. Nagy veszteség Keller kiesése a Dolphins számára, hiszen kezdőjátékosnak érkezett és az edzéseken nagyon jól együtt tudott működni az irányító Ryan Tannehill-el.

Ha házon belülről akarják megoldani Keller pótlását akkor Charles Clay, Michael Egnew és Dion Sims közül választhat a Dolphins. Sims újonc játékos, a Michigan State Egyetemre járt és a Draft negyedik körében választotta ki a Dolphins. Egnew második profi szezonját kezdi, a tavalyi szezonban két alapszakasz mérkőzésen lépett pályára de egyetlen elkapása sem volt.

Clay eredeti posztját tekintve fullback, de kétéves profi pályafutása alatt még egyetlen futott sem szerzett. Elkapásokból viszont nem áll rosszul hiszen a Dolphinsnál eltöltött két éve alatt összesen 28 mérkőzésen lépett pályára, 445 elkapott yardot és 5 elkapott touchdownt szerzett. Ha nem igazolnak egy szabadügynök tight endet akkor nagy valószínűség szerint Clay lesz Keller helyettese a következő szezonban.

(nfl.com, Fotó: bleacherreport.com)