Mérkőzés összefoglaló: Vikings 24-23 Titans

Preseason Game4, Titans-Vikings_2Győzelemmel hoztuk le utolsó előszezon mérkőzésünket hazai pályán a Tennessee ellen. Nem volt könnyű, de a végén mégis örülhettünk, mert bár 1 ponttal, de megnyertük a találkozót. A találkozó elég lassan indult be, az első félidőben csak 4 drive volt összesen, igaz mindegyik ponttal záródott. A Titans kezdhetett az első negyedben. Ők sem a legerősebb felállásban vonultak pályára, de jó pár kezdő játékos lépett pályára náluk, például Jake Locker. Mi velük ellentétben a cseresort játszattuk és meg kell mondani, hogy jól helyt álltak, annak ellenére, hogy az első driveban, ami 9 percig tartott pontot kaptak.

Desmond Bishop volt a legjobb a védelmünkből, az előszezon során ő csinálta a legtöbb tackle-t és ezen a meccsen is jól játszott. Több alkalommal szerelte a futót mínusz yardon. A Titans nem Johnson-al, hanem Battle-val indította futásait. Az egyik jól sikerült Locker passz után kiejtette a labdát egy ütközés következtében, amit AJ Jefferson szerzett meg, de a visszanézés után kiderült, hogy már leért a futó térde mielőtt kiejtette a labdát.

Inkább futásokkal kooperált a vendég csapat, Locker a passzokat nem igen erőltette, talán 2 volt ami sikerült neki. Egy elég hosszúra nyúlt támadássorozat után Bironas 28 yard-ról megszerezte a vezetést a vendégeknek.

Alig bírtuk kivárni, hogy mi következhessünk, de végre sikerült. Matt Cassel és csapata lépett pályára, rögtön kiderült mi nem játszatunk egyetlen kezdőt sem.  

Először mi is futásokkal eredtünk neki az ellenfélnek, Matt Asiata igazán jól kezdett, 4 futásból 18 yardot hozott össze. Harmadik kísérletnél Rodney Smith létfontosságú elkapásával újabb 28 yardot haladtunk előre, nemsokkal ezután már csak 2 yardra voltunk a gólvonaltól, de a pontszerzés átcsúszott a második negyedre, Akkor Asiata 2 yardos futásával átvettük a vezetést.

Nem túl fordulatos első két drive után ismét a vendégek támadhattak. Már Fitzpatrick jött be irányítónak és sok sikeres passzal gyorsan átmentek a védelmen és a pályán, majd Hunter 17 yardos elkapással TD-t szerzett a Titans-nek.

Reménykedtünk, hogy kicsit felgyorsul a játék, ez így is történt. Több új elkapó és tight end kapott lehetőséget. Előbb Colin Anderson, majd később Chase Ford kapott el fontos passzt, Utóbbi 4. kísérletnél 16 yardos elkapással járult hozzá előrejutásunkhoz.

Ekkor történt egy sajnálatos sérülés a pályán. Seth Olsen maradt lent és majd tíz percig vizsgálták a pályán. Végül hordágyra rakták, nyakát és egész testét rögzítették. Az öltöző felé vitele közben intett a közönségnek, hogy magánál van. Nagyon súlyosnak tűnt sérülése, a nyakán sérült meg, de a meccs után már sétálgatott az öltözőben, így csak az aggodalom volt nagy, reméljük.

Joe Banyard váltotta Matt Asiata a futó poszton, de sok elkapásban is részt vett, végül az ő 11 yardos elkapásával ismét TD-t szereztünk. Ekkor már McLeod Bethel-Thompson irányított nálunk, így a passzt is ő adta.

Nem sokáig örülhettünk, mert mindössze 6 passzal az 5 yardos vonalunkig ért fel a Titans és nemsokkal ezután ismét TD-t szerzett a Titans. A passz a nagyon üresen maradt TE, Doyle kapta. Ezzel a mozzanattal véget ért a második negyed, a szünetben tehát hátrányban voltunk.

A mérkőzés egyik momentuma a második félidő leges legelején történt. A kickoff után Marcus Sherels kapta el a labdát a saját endzonejának  végén és 109 yardon keresztül visszarohant az ellenfél célterületére és újra előnyhöz juttatott minket. A pontszerzésben nagy szerepe volt Michael Mauti-nak, aki kulcsfontosságú blokkot osztott ki.

2 Titans play még sikeres volt, de a harmadik kísérletnél, a passzt elkapó Doyle-t leütközte a Vikings védője Darius Eubanks. A labda kipattant az elkapó kezéből, majd azt Brandon Burton visszaszerezte, így gyorsan visszakerült a labda hozzánk.

McLeod Bethel-Thompson sajnos interceptiont dobott, de a Titans irányítója Rusty Smith, sem járt jobban, az ö passzát Marcus Sherels szerezte meg ezután.

Elég hamar elértük az redzoneban a Titans 5 yardosához, ahol Bethel-Thompson Chase Ford-ot találta meg passzával, de a TE nem tudott beérni az endzoneba és még mielőtt elérte volna a gólvonalat leütközték és kiejtette a labdát, amit a Titans szerzett meg és 40 yardig visszahordott.

Bironas még 29 yardról rúgott egy mezőnygólt és véget is ért a harmadik negyed.

A zárórészben a Titans támadhatott és 24 yardos mezőnygóljukkal 23-21 arányban átvették a vezetést. Sokáig nem született pont és nem csak azért mert a csapatok nem értek még rúgó távolságba sem. A Vikings kihagyott egy mezőnygólt 42 yardról, de a rossz snapet Locke már nem tudta rendesen lerakni Walsh-nak, így a kapu mellé ment a kísérlet.

3 perc után pontszerzés nélkül leparancsoltuk a Titans támadóit, majd 1:441-el a vége előtt Walsh 25 yardos mezőnygóljával 24-23 -ra fordítottuk a meccset.

A Titans következő drivejában balszerencsés volt, mert bár az első két passz sikeres volt, a harmadik playnél Smith rosszul kapta a snapet és a fumblet a Vikings védője Ukwu szerezte meg. Ezzel eldőlt, hogy a Metrodome történetének utolsó előszezon mérkőzését nehezen, de megnyertük.

Hamarosan újabb keretszűkítés, amikor már csak 53 fős lehet a csapat kerete. Nagy harc volt minden még kérdéses posztért. Olyan is kiderült, hogy csapatunk hat elkapóval indul neki a szezonnak Jennings, Simpson, Wright és Patterson mellett Burton és vélhetőleg Webb fog bekerülni.

Ezen kívül még a RB, a CB és a LB poszt is kérdéses még, természetesen a kezdők megvannak, csak a cseréik kiléte kérdéses még.

Jövő héten már élesben megy a dolog. A Lions-hoz megyünk vendégségbe, nem lesz könnyű meccs.

bejegyzesvikingsbanner2.jpg

Forrás:

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com