Josh Freeman 1 éves szerződést kötött a Vikings-al

Josh Freeman_3Hajnalban megtörtént ami már néhány napja a levegőbe lógott, nevezetesen Josh Freeman aláírt a Minnesota Vikingshoz. A szerződése értelmében 1 évig lesz a csapatunknál és ezalatt 3 millió dollár körüli összeget fog keresni. Még jó, hogy a különcködő játékosoktól igyekszünk megválni és a fizetéseket is igyekszünk leredukálni a legalacsonyabbra a csapatnál, erre itt van egy mostanában sokat balhézó és sokat kérő irányító.

Három nappal ezelőtt a Buccaneers megelégelte Freeman teljesítményét és hozzáállását a dolgokhoz és a kirúgása mellett döntöttek. Már akkor azt mondták, hogy a Vikings érdeklődik iránta, egy napja pedig mást sem lehetett hallani csak azt, hogy a Vikings vagy a Raiders lesz a befutó az irányítónál. Nos eldőlt, mi vagyunk a “nyertesek”.

Jelentések szerint ráadásul alapból nem is 1 éves szerződést kínáltunk neki. Spielman-ék egyből 2 évre akarták a csapathoz szerződtetni az egykori első körös választottat, de Freeman csak egy évre akart aláírni, így maradt az egy éves kontraktus.

Christian Ponder aki még mindig a csapat kezdő irányítója (legalábbis ezt mondja Frazier) sérüléssel bajlódik. Még a Browns ellen szenvedett bordasérülést, ami kiderült lehet, hogy bordatörés. Ez mindenképp meccskihagyásokkal jár. Már London-nban is a csereirányítója, Matt Cassel játszott és győzelemre vezette csapatunkat.

A vezetőknek viszont ehet, hogy nem volt meggyőző az ő teljesítménye, idehozták Josh Freeman-t. Így már 4 irányító van a keretben, erre meg ugye nincs szükség. Sajnos ennek a levét McLeod Bethel-Thompson fogja meginni, hiszen a harmadik számú irányító több mint valószínű el lesz küldve a csapattól. Érdekes lenne egy Ponder cut inkább.

Egy biztos Freeman itt van, már csak az a kérdés, hogy a Carolina ellen kezdőként lép-e pályára, esetleg majd be-be állogat egy-egy playnél, vagy egyáltalán nem játszik. Majd kiderül.

bejegyzesvikingsbanner2.jpg

Forrás:

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com