John Carlson-t elküldték a Vikingstól

John Carlson_2A Minnesota Vikings a keddi napon úgy döntött, hogy megválik a csere tight end-jétől, John Carlson-tól. Újabb millió dollárral nőtt a fizetési sapkában az összeg, miután kedden újabb szerződéssel rendelkező játékos lett elküldve a csapattól.

John Carlson két éve volt tagja együttesünk-nek, de maradandót nem sikerült alkotnia. 2012-ben 5 éves, 25 millió dolláros szerződést kötöttek vele, ami nagy felháborodást váltott ki a szurkolókból, de akkor nyugalomra intettek minket. Ebbe belenyugodtunk és vártuk a kimagasló teljesítményt, ha már egy vagyont fizetnek ki a tight end poszton játszó játékosnak.

Az eredmények pedig sorra elmaradtak. 2012-ben máris csak második számú lehetett Kyle Rudolph mellett, elnézést, Kyle Rudolph mögött. A tavalyelőtti szezonban összesen 8, azaz nyolc elkapás volt, amiből kemény 43 yardot sikerült összehoznia.

Tavaly, azaz a 2013-a idényben kicsit jobb mutatókat hozott össze, igaz ahhoz kellett, hogy Kyle Rudolph kidőljön két hónapra. Carlson tavaly 32 elkapást, 344 yardot és 1 TD-t ért el. Ez valamivel jobb, mint két éve, de mégis kevés.

Már az első itt töltött szezonja után átstrukturálták szerződését és az 5 milliós évi fizetést 2-re csökkentették. Abba belemen a játékos, igaz választása nem sok volt.

A 2013-as idényben ismét agyrázkódást szenvedett, ami miatt az utolsó 3 meccsre ő is kiesett. A szezon vége előtt elmondta, hogy a holtidényben értékel és ha úgy dönt, hogy az agyrázkódások nála már nagyobb kockázatot jelentenek, akkor abbahagyja a játékot. Azóta már tudjuk, hogy a folytatás mellett döntött, most azonban ezt másik csapatnál teheti majd meg, ha megteheti.

Elvileg idén is át akarták írni a szerződését, amibe ő nem ment bele, ezért lehet az elküldés. A Vikings-nak 36 millió $ van a fizetési sapka alatt, így nem biztos az, hogy a szerződés módosításának elutasítása miatt lett elküldve. Az biztos, hogy most 2 millióval megint többet költhetünk, ráadásul már csak 1 hét és nyit a szabadügynöki piac.

bejegyzesvikingsbanner2.jpg

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com