Chris Cook számára elindult a visszaszámlálás

Chris Cook_1A Vikings CB-je találkozott Mike Zimmer vezetőedzővel, aki nem hitegette feleslegesen a védőjátékost. Nem nehéz olvasni a sorok között, ez Chris Cook helyzetére tökéletesen igaz. A védő és a Vikings vezetőedzője leültek egymással és megbeszélték, hogy mi lesz csapatunknál az ő jövője.

Röviden annyit, hogy elindult a visszaszámlálás. A keddi megbeszélésen Zimmer valószínűleg tájékoztatta a védőt, hogy nem fog majd új szerződést kapni nálunk, így március 11-én szabadon távozhat.

Chris Cook ahhoz képest mekkora reménnyel indult még nálunk a 2010-es kiválasztás után úgy el is tűnt a süllyesztőben. Tavaly borzalmasan játszott, ráadásul 9 TD született róla, ami a liga legrosszabb teljesítménye, ha a CB-ket nézzük. Rendszerint lemaradt az emberéről vagy éppen csak ímmel-ámmal tartózkodott annak közelében.

Összesen 34 mérkőzésen lépett pályára a Vikings-ban. Ez idő alatt egyetlen egy inteceptiont sem tudott szerezni. A most 27 éves CB-t talán más csapat esetleg cserének leszerződteti, de könnyen elképzelhető, hogy még ez sem fog megtörténni vele.

Saját twitter csatornáján már elkezdte a visszaszámlálást. Tudjuk, hogy ez mit jelent.

bejegyzesvikingsbanner2.jpg

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com