A Buccaneers szerződtette a cornerback Mike Jenkins-t

Többen aggódtunk a cornerback pozíció miatt, most azonban úgy tűnik egy darabig ezt is sikerült orvosolnia a Lovie Smith vezette Buccaneers-nek. Miután a héten már többször is megfordult Tampában, sikerült végre megállapodni az egykori Cowboy-jal, és Fosztogatóval, Mike Jenkins-szel.

Egy egy éves szerződést írtunk alá a játékossal, miután majdnem Arizonába szerződött, csak ott végül Antonio Cromartie mellett döntöttek. Majd visszafelé vette az irányt Tampába, és megegyezett velünk egy 1,5 millió dolláros szerződésben. Amihez társulhat még további 500,000 dollár teljesítmény bónuszok formájában.

Jenkins korábban a Dél-Floridai egyetem játékosa volt. Ezért nagy kedvenc is abban a régióban, ahol a Buccaneers csapata is található. Azonban annak idején a 2008-as drafton, Aqib Talib draftolása mellett döntöttünk, Jenkins pedig Texasba került, a Dallas Cowboys csapatához. Bár akkor vele is folytattunk interjúkat a draft előtt, az egyetemi játékosbörze napján még sem mutattunk iránta érdeklődést. Azonban nélkülünk is beindult a karrierje, hisz 2009-ben már Pro Bowl válogatott volt, és jegyzett öt interceptiont is. Négy évig játszott kezdőként Dallas-ban, majd tavaly átkerült az Oakland Raiders csapatához, itt viszont idén már nem tartottak igényt rá.

Jövő évben az első számú cornerback-künk valószínűleg az az Alterraun Verner lesz, aki szintén nem rég írt hozzánk alá. Mike Jenkins pedig az edzőtáborban küzdhet meg a tavaly újonc évét töltő Jonthan Banks-szel, valamint Leonard Johnsonnal, a megtisztelő feladatért, hogy ellássa hátsó területeink védelmét. Jenkins remek zónavédekezésben, így egész biztosan ő is illeni fog Lovie Smith új rendszerébe, de mindemellett kiváló labdaérzékkel is rendelkezik. Így szép interceptionöknek sem leszünk híján remélhetőleg.

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com

Kép: bleacherreport.com