Bowers nem 100%-os, műtétét követően

Nagy remények, aztán sérülés, elmaradt teljesítmény, és hatalmas csalódás. Ez jellemzi évről évre, a Buccaneers devensive endjét, Da’Quan Bowers-t. És úgy tűnik idén sem lesz ez másként. A holtszezonban térdműtéten esett át, az OTA ideje alatt pedig nem sikerült hozni az elvárt szintet.

Immáron a negyedik szezonját kezdi meg az egyébként tehetséges játékos. Ám még egyet sem sikerült sikeresen zárnia sérülései miatt. Jellemző volt ez egész karrierjére, és továbbra sincs másként.

“Nem vagyok 100%-os, de őszre már közel leszek hozzá. Sokat dolgoztam az edzőkkel. És már minden nap részt veszek a gyakorlatokban. Egyet sem hagytam ki, sem a minicamp, sem az OTA alatt. Minden gyakorlatban részt vehetek. És jobbá válok minden egyes nap.” – nyilatkozta pozitívan a defensive end.

Ez egyrészről jó hír, hisz Bowers még nem adta fel. Viszont ha kicsit megvakarjuk a fejünket és utánaszámolunk, ez bizony már a harmadik súlyos sérülése volt a profi sportolónak. Ez pedig hosszútávon aggodalomra adhat okot, főleg Bowers frissen műtött térdét illetően. Bár a Bucs idei védőfala bitang erősnek tűnik, a bal oldali defensive end pozíciója kérdéses. Többen úgy gondolják, Bowers lett volna a megoldás, hisz Adrian Clayborn nem fog tudni eredményesen játszani a bal oldalon. De ha Bowers ismét sérülésekkel fog küzdeni az a játékra is kihat majd.

Ahogy korábban Buccaneer barátunk már említette, Bowers szerződésének utolsó évébe lép, és ha szeretne hosszabbítást kiharcolni, valamit bizony mutatnia kell majd. Az edzőtáborban egyébként a tavaly első számú, ám de egész pályafutása során jobb oldalt játszó Adrian Claybornnel, és a tavaly kiváló teljesítményt nyújtó, újonc William Gholstonnal kell majd megküzdenie a posztért.

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com