Mack díjat akar és sackelni Peyton Manning-et

Az első körben kiválasztott linebackerünknek, Khalil Mack-nek egyik célja az idei szezonban, hogy megnyerje az Év újonc védőjének a díját és sackelje a csoportrivális irányítóját, Peyton Manning-et. A védő véleménye szerint sokat segít a fejlődésében, hogy több poszton is be akarják vetni.

"Úgy gondolom számomra a legjobb ha sokoldalú leszek a védelemben, ha több poszton is feltűnök a pályán, bár tudom, hogy ez pontosan olyan furcsa mint amilyennek hangzik. A csapat ezt tervezte el a számomra és szerintem ez jó dolog." - nyilatkozta Mack.

Mack továbbá elárulta, hogy kiket akar majd sackelni.

"Úgy gondolom sokan vannak a sack listámon: A szintén AFC Nyugatos Peyton Manning, az évfolyamomban levő Blake Bortles és Tom Brady is szerepel a listámon. Brady több mint 36 alkalommal passzol mérkőzésenként ami rengeteg lehetőséget jelent a számomra.

A Raiders a Patriots-al a 3. játékhéten míg a Broncos-al csoportiválisként kétszer is, a 10. és a 17. játékhéten találkozik. A Jaguars nem szerepel az idei ellenfeleink között így Bortles sackelésére nem lesz lehetősége.

bejegyzesraidersbanner.jpg

Forrás:

Oakland Raiders Hungary

raiders.blog.hu

(nfl.com, Fotó: rantsports.com)