Harris komolyan veszi a Raiders-t

2014_Harris_Shelby.jpgA Raiders az idei Draft hetedik körében három játékost választott ki és egyikük a defensive end Shelby Harris volt aki eltiltás miatt kihagyta az egész tavalyi szezont. A futballpályától távol Shelby a végzős évében egy olasz étteremben dolgozott pincérként de most minden idegszálával az NFL-re koncentrál és reméli, hogy szerves részét fogja képezni a Raiders védelmének.

Utolsó évét megelőző szezonjában igen jól teljesített az Illinois State csapatában. A Red Birds mezében 13 mérkőzésen pályára lépett és 2012-ben beválasztották az All-Missouri Valley Football Konferencia első csapatába is. Hosszú kihagyást követően múlt hét pénteken ismét pályára lépett a Minnesota Vikings elleni mérkőzésen.

"Ez áldás, hogy ismét pályán lehetek különösen az egy év kihagyás után. Ez egy olyan érzés amit soha nem fogok elfelejteni. Őszintén szólva, nem tudtam megszólalni. Nem tudtam megfogalmazni, hogy mit is érzek valójában. Hihetetlen volt, hogy újra játszhattam." - nyilatkozta Harris a mérkőzést követően.

Harris első NFL mérkőzésén két tacklet és egy kierőszakolt fumblet szerzett. A fiatal játékos bemutatkozása a vezetőedző Dennis Allen tetszését is elnyerte miután visszanézte a mérkőzés videófelvételét.

"Úgy gondolom, hogy Shelby sok jó dolgot csinált a mérkőzésen. Szerintem egy kicsit elfáradt a mérkőzen de a mérkőzés közepén nagyon jól játszott. Nyomást gyakorolt az irányítóra és egy fumblet is szerzett." - nyilatkozta Allen.

Harris-nek a sok elégedett nyilatkozat ellenére is fel kell készülnie rá, hogy újonc szezonját a padon fogja eltölteni mert a következő szezonban a veterán játékosok fogják uralni a Raiders támadófalát. Minimum egy évet a padon kell töltenie, meg kell ragadnia minden kínálkozó lehetőséget és sok szerencsével megragadhat majd az NFL-ben.

bejegyzesraidersbanner.jpg

Forrás:

Oakland Raiders Hungary

raiders.blog.hu

(raiders.com, Fotó: startribune.com, csnbayarea.com)