Major Wright újra kontraktust kapott a Bucs-tól

A Tampa Bay végül IR listára rakta Charles Sims-t, míg Major Wright újra szerződést kapott. A liga szabályzatai szerint a mai napig kellett várni, hogy Sims-t elhelyezhessék a sérültek listáján. Miután pedig ez megtörtént, a meglepő módon, az 53 fős keretbe nem kerülő Major Wright-ot, újraszerződtette a csapat. Sims bokája még a felkészülés ideje alatt sérült meg, és előreláthatólag 9-11 hetet lesz kénytelen kihagyni az alapszakaszból. A kilencedik héten azonban újra hadrendbe állíthatja őt a csapat vezetése, ha esetleg úgy döntenek.

Wrightot a szombati, végső szórás alkalmával rakták ki de minden bizonnyal tudta ő, hogy vissza fog térni, ahogy Sims-et IR listára tudja rakni az edzői stáb. Látszik ez többek közt abból is, hogy az akár kezdőpotenciállal is bíró játékos sehova nem írt alá, miután elküldték a Buccaneers-ből. Wright a legtöbb tapasztalattal rendelkező safety jelenleg a keretben, és nem mellékesen nagyon is jól ismeri Lovie Smith rendszerét, hisz nem keveset dolgozott már korábban az edzővel.

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com