Visszavonult Brian Waters

A nagyszerű guard Brian Waters bejelentette, hogy végleg felhagy a profi futballal. Az offensive lineman pályafutása során 11 évig a Kansas City Chiefs csapatában szerepelt majd a New England Patriots csapatával Super Bowl-ba jutott és egy év kihagyást követően a tavalyi szezonban a Dallas Cowboys játékosa volt. A tavalyi szezonja egy súlyos triceoszsérülés miatt már októberben véget ért így nem meglepő, hogy a visszavonulás mellett döntött a 37 éves falember.

"A Dallas Cowboys-al kezdeném, ahol az első és utolsó esélyt kaptam, mindig hálás leszek érte. A New England Patriotsnak megköszönöm a legsikeresebb szezonomat. Végül a Kansas City Chiefs következik ahol 11 szezont töltöttem el amelyet sohasem fogok elfelejteni." - nyilatkozta Waters.

Waters indult az 1999-es Draft-on de egyetlen NFL csapat sem választotta ki. Szabadügynökként csatlakozott a Cowboyshoz akik tight endként és fullbackkel számítottak rá. A következő offseasonban szerződtette a Chiefs és kezdetét vette egy nagyszerű pályafutás. 181 alapszakasz mérkőzésen lépett pályára és 165 alkalommal volt tagja a kezdőcsapatnak. Pályafutása során 6 alkalommal választották be a Pro Bowl és két alkalommal az All-Pro keretbe.

(nfl.com, bobgretz.com)