Így is fel lehet készülni, Mike Remmers a Rams csapatában

Mike Remmers_1A héten a St. Louis Rams szerződtette Mike Remmers-t, aki a szezonra való felkészülést a Minnesota Vikings csapatánál töltötte.

Jeff Fisher megtalálta a módját, hogy még a meccs előtt felkészülhessen a Minnesota Vikings együtteséből. Csapatához ugyanis szerződtette, az egész előszezon alatt a Vikings-al készülő támadó falember-t, Mike Remmers-t.

Persze mikor egy csapat szerződtet egy játékost, akit egy másik csapat pár napja elküldött és teljesen véletlenül néhány napon belül ellenük fognak pályára lépni az teljesen helytelen az emberek szemében, mert rögtön összeesküvést látnak. Jeff Fisher a Rams vezetőedzője szerint is erről van szó és nem érti, hogy az emberek miért ilyen cinikusak.

Nos teljesen igaza van. Remmers a nagy tapasztalata és a remek teljesítménye alapján került a St. Louis Rams csapatához, ahol már évek óta figyelemmel kísérik karrierjét és a megfelelő időpontra vártak, hogy szerződtessék.

Mike Remmers szerdán lett elküldve a Vikings csapatától és ma szerződtette őt a St. Louis Rams a tartalékcsapatába. Ezt ők erősítésnek szánták, de ha netalántán felköhög némi playbook anyagot a Vikings csapatától az csak hab lesz a tortán.

Remmers mellett Larry Dean is próbajátékon vett részt St. Louis-ban a Rams-nél, az ő szerződtetéséről még nem hallani semmit. Dean 3 évig volt a Vikings tagja.

Nahát, nahát, hogy mik vannak. Ja és persze kíváncsian várjuk, hogy Remmers meddig marad a Rams-nél.

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com