Beharangozó: Vikings - Packers (12. hét)

Preview Packers-Vikings_RegularSeason12_1Megkezdjük háromhetes hazai mérkőzéssorozatunkat, első ellenfelünk pedig a mostanában 50 pontot szerző Green Bay Packers lesz.

Ebben a szezonban másodszor kerül sor erre a párosításra, ugyanis az 5. játékhéten már pályára léptünk a Packers ellen. Akkor idegenben a Lambeau Field-en kellett bizonyítanunk, de sajnos egy elég nagy pofonba, egy 42:10 -es vereségbe szaladtunk bele.

Akkor mindkét csapat 2-2 -es mérleggel állt és talán mentségként hozhattuk fel azt, hogy Teddy Bridgewater sérülés miatt nem játszhatott, de így ezzel a kifogással sem élhetünk, hiszen Teddy ma is kezd.

A pihenőhétről visszatérve reméltük, hogy sikerrel vesszük a Chicago elleni meccset, de csúnyán leszerepeltünk egy hete. A Packers ott folytatta ahol abbahagyta és újabb 50+ -os meccset hozott le, ezúttal a Philadelphia ellen. Az előzetes esélyek totálisan a vendégek mellett szólnak, nekünk lehet, hogy nagyon beleszólásunk sem lesz a meccsbe. Ha a múltheti arcunkat mutatjuk akkor biztos nem.

Irányító poszton mindkét csapatnak jó irányítója. Bármennyire is nem szeretjük Aaron Rodgers-t be kell ismerni egy jó irányító. Teddy Bridgewater még tanuló fázisban van, így az ő játéka néha kicsit akad, persze ebbe nagyon beleszól a játékhívás Norv Turner-től, aki eddig nem hozott átütő eredményt támadóival. Köszönhető ez persze a liga talán leggyengébb támadófalának, akik hétről-hétre mindig alulmúlják önmagukat. Jó hír, hogy Matt Kalil talán nem szerepel ma annyit mint eddig, mivel kisebb térdsérülést szedett össze ami miatt pénteken nem is edzett. Bár ő azt mondja, hogy készen áll a meccsre, de szerintem nem kell erőltetni. Ez a támadófal, ami nekünk van sajnos igencsak megnehezíti az irányítónk dolgát, hiszen Teddy-nek a legtöbb esetben már három, négy játékos lohol a nyomában, mivel a Vikes O-line -ja még egy kicsit sem képes ellenállást kifejteni.

Nem csak a fallal, de az elkapókkal is valamiféle gond van. Greg Jennings és Jarius Wright mai szereplése kérdéses, de nem emiatt. Az elmúlt meccseken Jennings és Patterson is úgy eltűnt a meccsközben mint annak a rendje. Összesen csinálnak 1-2 kisebb elkapást és ennyi. Jennings például múlthéten kemény 4 yardnyi elkapást csinált. A mostanában előkerülő TE játék viszont szerintem egész jól meg a csapatnak, Ford, Ellison és a visszatérő Rudolph is nagy területeket tud szerezni. Itt van még az ötödik számú elkapónk, az épp a Packers által tavaly 7. körben draftolt Charles Johnson, aki múlthéten 80 yardot kapott el.

A backfielden ma biztos, hogy radikális változás lesz, hiszen Matt Asiata agyrázkódás miatt nem lép pályára, helyette a friss igazolás, Ben Tate lesz az aki nagyobb szerepet kaphat, mivel bár ott van Jerick McKinnon, de hátfájdalmai miatt talán nem fog annyi labdát kapni. Esetleg Joe Banyard is kaphat kisebb szerepet a meccsen.

 A Vikings védelmében egy hete súlyos problémák mutatkoztak. Az eddig elit passz elleni védelmünk ott mondott csődöt ahol csak tudott. Smith és Rhodes szerzett labdát, de nem tudtunk élni ennek a lehetőségével. Hatalmas betliző volt Josh Robinson, aki csak akkor tudott érdemben reagálni az elkapó ellen, mikor az már sikeresen megcsinálta az elkapást, ami vagy TD-t vagy nagyobb yardszerzést jelentett. Ezt Rodgers-ék ha hamar felismerik megszórják a Robinson-al szemben felálló elkapót labdával és annyi elkapást csinálnak meg amennyit akarnak.

Ami ma is megölheti a védelmünk törekvéseit az a futás elleni védekezés. Eddie Lacy megállíthatatlanul megy előre és a szezon elején lévő kezdeti nehézségek ellenére már ott van a legjobbak között. Lacy-t már az októberi meccsen is naggyá tettük, ma ez ismét megeshet.

Mindenki látta a Packers-t játszani az elmúlt két meccsen, ahol összesen 108 szerzett pont mellett csak 34-et kaptak. Brutálisan megy most nekik és nagyon nehéz lesz számunkra, hogy jó ellenfél benyomását keltsük, de ne legyen igazam. A találkozó magyar idő szerint 19 órakor kezdődik.

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com