Láttunk már a Buccaneers-től sok kritikán aluli meccset idén. De ez már lassan tényleg az a kategória, amiről írni is fölösleges. Egyetlen egy pozitívum van benne, mégpedig az, hogy vége van. Ezzel együtt a november hónapnak is, és már csak négy találkozót kell idén “végigszenvednünk.”

Lovie Smith és gárdája ugyanis egész éves jó szokásához híven, folyamatosan megtalálja a módját, hogyan veszítsen el hülyébbnél hülyébb módon, egy szoros mérkőzést, hogyan adja ki folyamatosan a kezéből a győzelmet, egy rendesen fel nem készített csapatnak köszönhetően. Bár azt hiszem Andy Dalton sem megy a szomszédba, ha szerencsétlenkedést kell kölcsönözni. Ha ennek a mérkőzésnek az összefoglalóját bemutatták volna az este hat órás híradóban, Erős Antónia valószínűleg szúrós tekintettel nyomatékosította volna, hogy “megrázó képsorok következnek, csak erős idegzetű nézőinknek ajánljuk.”

Idegrendszer az kell a 2014-es évhez az már biztos. Hisz adott két mindenre elszánt, csak sajnos nem sokat érő irányító. Akik között külön verseny folyt a tegnapi napon, egymás alulmúlásán:

Andy Dalton:  19/27, 176 yard, 1 TD, 3 INT

Josh McCown: 15/29, 190 yard, 0 TD, 1 INT

Bár fenti statisztikák is hűen tükrözik, hogy győztest nem tudunk hirdetni. Andy Dalton már első átadásával megörvendeztette a Bucs fanokat. Hisz mindjárt interceptiont is dobott, amit Johnthan Banks halászott le. A Bucs secondary-t rengeteg kritika éri az utóbbi időben, cornerbackjeit középszerűnek kiáltják ki, bár én ezen jelzőt egyáltalán nem használnám a másodéves Banks-re, aki talán az egyetlen játékos idén a másodlagos egységből, akinek jól megy. És rengeteget fejlődött a tavalyi évhez képest. Ez volt a 4. interceptione a szezonban. Ráadásul a labdát még vissza is hordta a Bengals 32 yardos vonalához.

Johnthan Banks a 4. interceptiont szerzi a szezonban.

Itt már akár örülni is kezdhettünk volna, hogy hamar megszerezzük a vezetést. De megmerem kockáztatni, hogy az idei Buccaneers támadófalnál nem nagyon van impontensebb dolog jelenleg az NFL-ben. Mert aztán volt itt minden már megint. Collins false start, Gilkey fumble, persze mindez egy játékon belül. Természetesen egy yardot nem sikerült elmozdulni a vonalról, így jöhetett Patrick Murray 3 pontos mezőnygólja.

Ha pedig már más nem is, legalább a védelem kezd összeszedettnek tűnni. Hisz a Gerald McCoy által dominált egység nem nagyon hagyta ma szóhoz jutni Andy Daltonékat eleinte. Akik az első félidőben inkább passzjátékokkal operáltak, de elég pontatlanul tették mindezt, a “Vörös Muskétára” tett nagy nyomás miatt. Így a Buccaneers is nyomulhatott, na nem mintha nagyobb sikerrel tettük volna. Punt hátán punt. A lepel pedig lehullt az új visszahordó személyéről. Bobby Rainey lett az. Ha jól emlékszem, még az edzőtáborozás során ez is volt az eredeti terv. Azt hiszem az elmúlt tizenegynéhány mérkőzésen most láttam először tűrhető munkát a csapattól ezen a téren. Lehet ezzel kellett volna kezdeni.

A támadóegységünkről viszont továbbra sem mondható el, hogy tűrhető lenne. McCown nem gondolkozik, pontatlan, rosszul olvassa az ellenfél védelmét. Így utólag a statisztikákat nézve, egyszerűen meg nem tudnám mondani, hogy a mérkőzés képe alapján, hogy tudott 71 yardos drive-ot vezetni ez az egység. De megtették! Ugyanis ma egy 71 yardos drive vezetett az egyetlen touchdownunkhoz. Amit a héten általunk is kicsit kritizált Doug Martin szerzett. A csapat ugyanis ma is őt használta első számú futójaként. Martin 58 yardot gereblyézett ma össze, 18 labdacipelésből. Pedig Lovie Smith elsősorban a futójátékot helyezte előtérbe ma is.

Doug Martin 7 yardos TD futása.

Ha pedig kritikával illetjük a támadóegységet, azért egy srácot mindenképp említsünk meg belőle. Ezzel ugyan semmi újdonság nem történik, hisz az elmúlt időszakban, hétről – hétre kiemeljük. Igen! Mike Evans-ről van szó. És bár ezen a meccsen, csak 4 elkapása volt, 49 yardért, akkor sem tudok elmenni mellette szó nélkül. Ebben a srácban ugyanis kérem tisztelettel, nagyon lobog az a bizonyos tűz. Az a tűz, amit ebben a csapatban én megmondom őszintén, Lavonte David-en, Gerald McCoyon, és Danny Lansanah-n látok csak. Egyre inkább úgy érzem, hogy ha ez a franchise a jövőben sikereket fog elérni valamikor, akkor a fent felsorolt úriembereknek bizony lesz benne részük. Evans küzd, Evans akar, és egyszerűen egy baromira szerethető figura. Még szabálytalankodás közben is. Ahogy például a rajta duplán védekező cornert, és safety-t a protektoránál fogva, dupla holdinggal húzza vissza, hogy ne legyen interception. Egyiket az egyik kezével, másikat a másikkal. Mint római légiós a zabolázatlan rottweilereket. Egyszerűen zseniális, és mosolyra késztetik az embert. Na meg aztán itt van ez a szituáció is:

Most komolyan! Lehet a palit nem szeretni?

Sajnos a többieken egyenlőre nem látszanak ezek a dolgok. A támadófal továbbra is tele borzalmas, a rossz kommunikációból adódó hibákkal. Akkor itt van ez az újonc Robert Herron gyerek, aki állítólag baromi gyors, viszont idén még ezt egyszer sem láttam, mivel drop nélkül játszani sem. Michael Johnson továbbra is a láthatatlan ember. Collins pedig nem az, hisz folyton szabálytalanságokkal veteti észre magát. A mai napon a legnagyobb, és egyben meccseldöntő különbséget pedig az edzőgárda jelentette a két csapat terén.

A Cincinnati oldalán ugyanis tudnak változtatni azon ami nem működik. Nem megy Daltonnak? Na majd futunk! És így is tettek. Bernard, Hill és Sanu 99 yardot szaladgált a meccsen. És a futásokra történő váltással eshetett meg, hogy még a félidő vége előtt vezetett egy sikeres drive-ot a Bengals támadóegysége, ami Dalton 5 yardos TD futásával ért véget. Majd a harmadik játékrészben át is vették a vezetést, bár a pontszerző ezúttal A. J. Green volt, aki egy 13 yardos passzt húzott le a célterületen. Így nagyon is hamar elhúzhatott a Cincinnati 14-10 arányban. Persze nem nehéz dolog egy olyan csapat mellett elhúzni, akik semmilyen körülmények között nem képesek szinte pontokat szerezni. A harmadik játékrészben már nem sok említésre méltó esemény történt ugyanis, a negyedikben pedig csak egy mezőnygólig jutott ismét a Bucs offense. Így sikerült egy pontosra csökkenteni a különbséget.

És ahogy az lenni szokott hétről – hétre a Bucs védelem mindent megtesz, hogy megteremtse az esélyt a Bucs támadóegységének a győzelemre, de persze ők ezzel szinte soha nem tudnak élni. Hisz a védelem kétszer is puntra kényszerítette a Bengals-t. Első alkalommal egy first downig nem jutott a csapat. A második alkalommal pedig, két perccel a meccs vége előtt, immáron időkérés nélkül került vissza hozzájuk a labda. Egy pontos hátrányban pedig ugye, csak egy mezőnygólra lett volna szükség. El is jutottak a Bengals 30 yardos vonaláig. Ez már mezőnytávolság! Jah mégsem… már megint ez a Gilkey. Előbb egy holding. Aztán egy sikertelen passz Evans felé. Majd egy sikeres Louis Murhpy-nek. Igen ám! Csak beindult a marketinggépezet! Biztos ismerős mindenkinek a Buccaneers jelmondata, miszerint: “mindenki a fedélzetre” Ez most kissé szó szerint is sikeredett, és nem annyira sikerült a megfelelő számú játékossal felállni a pályára Murhpy sikeres elkapásánál. És itt jön ki a különbség edzőgárda és edzőgárda között. Mert míg ugye Marvin Lewis ezt sikeresen észre is vette, és bedobta a challenge zászlót, kiváló edzői munkát bemutatva ezzel. Hisz megmentette csapatát egy vereségtől. Addig ugye a másik oldalon azt nem tudják immáron egy éve megtanítani a játékosoknak, kinek hol a helye a pályán.

Az átadások sikertelenek, az óra lepereg, a Bucs kikap… ismét. Megérdemelten… ismét. Még egy ilyen nevetségesen gyenge csoportban sincs semmi közünk a rájátszásért folytatott harchoz. Jó hír azonban, hogy a jövő évi drafton jelen állás szerint miénk a második választási lehetőség. A következő zakóig jövő hét vasárnapig kell várnotok, amiért ezúttal Detroitba látogatunk. Ha van még valaki aki nézi a csapat meccseit.

“Na fejezzed be ezt a hülyeséget.”

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com