Game Center és sérülésjelentés: Vikings - Jets

Game Center Jets-Vikings_1Mondanom sem kell, hogy ezt a meccset kötelező jelleggel meg kell nyerni, nincs kifogás itt csak a győzelem elfogadható.

A New York Jets (2-10) és a Minnesota Vikings (5-7) sok év után újra megmérkőznek. Most egy kicsit változtak az erőviszonyok, hiszen eddig szinte csak a Jets nyert ebben a párharcban, igaz nem volt túl sok meccs eddig a két fél között. Most viszont mi vagyunk az esélyesek és ezt a gyengélkedő Jets-et kötelező legyőzni.

Nagy napok a Jets ellen

* Chad Greenway még a 2010-es szezonban 10 tackle-t ért el a Jets elleni meccsen.

Vikings-Jets párharc jegyzetek

* A két csapat eddig összesen 9 alkalommal találkozott egymással, mindegyik alkalommal az alapszakaszban. A mérleg sajnos nagyon egyoldalú, hiszen 8 Jets siker mellett mindössze 1 Vikings győzelmet jegyezhetünk fel.
* Az az egy Vikings siker még 1975-ben esett meg mikor még Bud Grant irányította a csapatot. A Vikings 29:21 arányban tudta megnyerni a meccset itt Minnesota-ban.
* Ez a párharc a második legkevesebbet játszott párharc az NFL-ben 1970 óta.
* Legutóbb 2010-ben egy MNF meccsen (igen, akkor még olyan jók voltak a csapatok) találkoztak egymással. Azt a meccset a Jets nyerte 29:20 arányban. Brett Favre, aki ekkor a Vikings irányítója volt kiosztotta 500. TD passzát karrierje során, Randy Moss kapta el.

Vikings-Jets kapcsolatok

- A Jets vezetőedzőjének, Rex Ryan-nek az apja, Buddy Ryan még 1970-ben edzői asszisztenseként tevékenykedett a Vikings csapatánál.
– A Jets DL edzője Karl Dunbar 2006 és 2011 között ugyanebben a szerepkörben a Vikings edzője volt. Ő javaslatára draftoltuk Brian Robison-t és Everson Griffen-t is.
– Percy Harvin a Jets WR-je 2009 és 2012 között a Minnesota Vikings alkalmazásában állt.
– A Vikings guard-ja Vladimir Ducasse 2010-ben a Jets második körös választás volt a DRAFT-on és egészen az idény előtt holtidényig ott is játszott.
– A Jets DT-je Leger Douzable 2008-ban újonc szabadügynökként került a Vikings-hoz, azt a szezont a tartalékcsapatban töltötte.

Anthony Barr (LB) pályára lépése nem valószínű, mivel térdsérülése miatt az egész hetet pihenéssel kellett, hogy töltse.

Ugyanígy tett Jabari Price (CB) is, aki combsérülése miatt marad távol a heti edzésektől.

Rhett Ellison (TE) bokasérülése miatt csak a csütörtöki naptól edzett, de akkor is csak korlátozott edzésmunkát végzett.

Ugyanezen szisztémát követte Shariff Floyd (DT) is, aki térdsérülése miatt csak a hét második felében edzett, de csak limitáltan.

Chase Ford (TE) comb/láb sérülés miatt egész héten csak könnyített edzésen vett részt, de ott lesz vasárnap.

Kyle Rudolph (TE) has/ágyék sérüléséből már már teljesen felépült, így maximális erőbedobással edzett a héten.

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com