Értékelés: Buccaneers 2014-es draft class

A Tampa Bay Buccaneers mindig is tudta mivel teheti próbára leghűségesebb híveit. Amikor a draftról van szó mindegyik szurkolónak úgy áll a hátán a szőr, hogy azt a legagresszívabb tarajos sülök is ámulattal csodálják. Ezért aztán egy-egy draft értékelése után minden kalóz érzületű tartózkodjon az állatkertek látogatásától mert a végén még valami félreértés okán ott tartják! Remélem nem járt így egyikünk sem az idei esztendőben!

Mert hát a helyzet nem sokat változott az áldásos tevékenységű Lovie Smith és Jason Licht regnálása alatt sem. Tudjátok! Első kör (nálam ez az öreganyám becsukott szemmel kategória) működik, aztán a többi hatalmas nagy kuss!

Vegyük sorra! 1.kör/ 7. választás: Mike Evans. Ez a srác tud valamit! Hosszú távú megoldást jelent az egyik szélső elkapó pozícióban. Bármikor, bármilyen körülmények között számíthatnak rá még olyan irányítók is, akik a múlt héten még a Spar-ban voltak árufeltöltők. Újonc évében is annyi yardot termelt, hogy sok öreg róka még a feleségét is felajánlaná több éjszakára, csakhogy ilyen bónuszokkal javítsa az egyébként is túlértékelt szerződésében foglalt pénzösszegeket. Arról nem is beszélve, hogy úgy takarítja el maga elől az ellenfeleket, mint egy tisztes nyugdíjas a többieket a húsos pult előtt. Szóval ez telitalálat! Az értékelésem: A+.

A srác aki nem viccel…

De aztán itt van a 2. kör 38. választása. Austin Seferian-Jenkins azt hittük úgy fog átszaladgálni a megzavarodott védők tömött sorai között, égbe emelt kezében művészi könnyedséggel megszelídített labdák sokaságával, hogy az ellenfelek edzőinek annyi reakciója sem lesz, hogy bikkmakk. Erre mit látunk? Az első útjába kerülő védő is úgy söpri el őt az útjából, mint ahogy Juliska néném teszi az erkélyen a madártollal. Persze bizonyára nehéz sérülten is átharapni az ellenfél torkát, de egy kicsivel több agresszivitást vártam volna újonnan választott tight end-ünktől. Ennek ellenére szívesen néznék egy olyan esztendőt, amikor 100%-os ez a fiatal titán, mert testi adottságai révén abszolút de nem mondható horpadt mellű tinédzsernek, akinek még egy pattanás kinyomása is komoly kihívást jelent. Ez utóbbi miatt az ő értékelése nálam: B.

3. kör 69.választás, Charles Sims.  Aki arra a sorsra kárhoztatott, hogy Matt Forte-t kell lemásolnia, bizony izzadó tenyerével törölgeti verejtékező homlokát leginkább. Főleg ha még újonc idényét egy súlyos bokasérüléssel nyitja. Lovie Smith nagyon bízik a srácban, s a játékosnak bizony nehéz köveket kell megmozgatni, hogy az őt favorizáló mester állását megmentse, mert a faltól kapott támogatás Tampában mostanában felejtő, s Gerorge Warhop személye ezt minden valószínűség szerint a jövő évre is garantálja. Egy szóval itt minden running back az életéért fut a szó szoros értelmében. Biztos, hogy mocorog valami a srácban és nagyon remélem, hogy nem csak bablevest evett a nagyinál! Eddig kevés ideje volt bizonyítani, ezért C az ő osztályzata.

5.kör 143.választás: Kadeem Edwards. Amilyen jelentéktelen szereplője volt a tavalyi draft prospect ismertetőknek, ehhez méltó szezon is van a háta mögött. Hiába, Lovie tudja hogyan kell nulla mérkőzéssel a háta mögött valakit a süllyesztőbe küldeni. Mert azt szerintem Edwards barátunk maga sem gondolhatja komolyan, hogy Warhop kezei alatt eléri akár azt a szintet, amivel legalább hűséges kiskutya módjára tiszta cipőt hozzon a többszörös Pro Bowler Logan Mankins számára s ezzel a tőle telhető legkomolyabb módon segítse a csapat életét. Egészen bizonyos, hogy több van ebben a srácban, de amíg nem találkozik Belichik bácsival, aki akár egy év leforgása alatt is All Pro guard-ot faragtatna stábjával belőle, addig bizony még az utcaseprők narancssárga mellénykéjének a rémálma sem biztos, hogy a talajtól elrugaszkodott gondolat. Az ő értékelése D-.

5.kör 149. választás: Kevin Pamphile. A tackle legalább társával ellentétben arra alkalmas, hogy a jobb oldalon hébe-hóba felismerje ki is az ellenfél és ne a saját oldali guard-ot próbálja megblokkolni, ezzel az élete megvédése érdekében sürgős interception megdobására ösztönözve saját irányítóját. Szóval mutatott némi jeleket a srác, na! Ne nevessetek! Tampában mások az értékmérők. Hét mérkőzés, ebből kettő kezdőként s nem gondolnám egy percig sem, hogy nem nevelhető ki belőle egy elfogadható szinten teljesítő (backup mindenképp) RT. Persze megint témánál vagyunk! Warhop… Nálam Pamphile értékelése a benne rejlő lehetőségek miatt, C.

0126_2_ana_robertherron

Végül a 6. kör 185.választása: Robert Herron. Micsoda választás 6. körben! Legalábbis ennek láttán sokan ejakuláltak Tampában, hogy itt aztán szét lesz szedve minden ellenfél! Néhol még miss május poszterét is lecserélték a garázsban, aztán ahogy haladt előre az évad egyre kevesebb embernek akadt kedve a poszter hatására magához nyúlnia, mert azzal szembesült, hogy a srác alig játszik. Volt itt mindenféle magyarázat, legfőképpen, hogy a McCown idegességében, zavarodottan felébaszott labdáit képtelen megfogni, meg hogy nem tudja megfutni az útvonalakat. Gondolom bütyök nőhetett a lábán, mert hogy egyébként a srácot ahhoz az Odell Beckham-hez hasonlították, akinek a játéka az idén minden egyébként frusztrált Giants szurkolót a képernyők nyalogatására ösztönzött. Szóval itt van nekünk egy újabb srác, akiben több lehet. Csak hát ki kellene hozni belőle… Az értékelésem így egy C.

Egy év telt el. Mind ahogy többeknél megjegyeztem, kár lenne azt gondolni, hogy csak ennyi van bennük! De egy év elteltével csak vakarja az ember fejét és azon gondolkozik, hogy most ezt is elkúrtuk, vagy csak Lovie és stábja annyira zseni, hogy tudta hogyan kell leadni ezt az évet egy franchise QB behúzása érdekében? Minden esetre így ennek a legutóbbi draftnak az értékelése a szezon végén részemről egy C+. És lehet ezzel még jóindulatú tanár bácsi voltam.

Persze az NFL tele van statisztikával. Itt most láthattok is egy táblázatot újoncainkról, akik egyébként mint tudjátok mind-mind csapatunk alul teljesítő offense-ébe érkeztek.Ahol két értéket láttok plusz jellel, ott az első az elkapásokra, a második a futásokra vonatkozik.

elkapás elkapott yard futás/yard yard átlag mérkőzés átlag  TD first down fumble 20+ yard
Mike Evans 68/124 1051 15,5 70,10 12 46 0 20
Austin S. Jenkins 21/37 221 10,5 24,60  2 12 1 3
Charles Sims 19/27 190 66/185 10+2,8 23,8+23,1  0+1 6+10 0+2 2+1
Robert Herron 6/12 58 1/0 9,7 7,30  1 3 0 0

Lehet szigorú vagyok, de nálam a draft kiemelten fontos! És nem az első kör. Az már nem is érdekel! A második és harmadik nap! Az mindenféleképpen! Ott kell jónak lenni, ha erős csapatot akarunk látni!

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com