Greg Hardy-t felmentették, de elképzelhető, hogy nem tér vissza a csapathoz

A családon belüli erőszakkal vádolt Carolina Panthers játékos, a defensive end Greg Hardy elleni vádakat ejtették, mivel a vádló nem jelent meg a tárgyaláson, jelentette be az ügyészség hétfőn.

Hardy fellebbezett a 2014-es ítéletet ellen, ami így hétfőn reggel folytatódott a Mecklenburg megyei bíróságon, de a vádló ex-barátnő, Nicole Holder nem jelent meg a tárgyaláson.

"A vallomása nélkül, ebben a konkrét esetben az állam nem tudja tovább folytatni az ügyet." mondta a kerületi ügyész.

Hardy július 15-én kérte a bírósági tárgyalást, miután a Mecklenburg Kerületi Bíróság bírája, Rebecca Thorne Tin bűnösnek találta a 2013. évi Pro Bowl játékost bántalmazás és fenyegetés vádjában, Nicole Holder, az ex-barátnő feljelentése alapján. A North Carolina-i törvény értelmében a fellebbezés hatályon kívülivé helyezte az ítéletet.

Az ügyészek utoljára 2014 novemberében beszéltek Holder-rel és akkor ő jelezte, nem szívesen vesz részt még egy tárgyaláson. Azóta nem beszélt velük, áll a nyilatkozatban.

Hardy kommentár nélkül hagyta el a bíróságot.

A WCCB riportere, Marvin Beach szerint Hardy megállapodást kötött Holder-rel.

Hardy csak egy meccset játszott a szezonban, de kapott 13.100.000 $ a Carolina csapatától, miután franchise tag-et kapott februárban.

Hardy a 2. héten lett inaktív, egy nappal azután, hogy a nagy vihart kavart Ray Rice videó napvilágot látott.

Hardy az exempt listára került a 3. hét előtt, amíg ügye meg nem oldódik. A vezérigazgatója Dave Gettleman azt mondta a július 15.-i ítélet után, hogy "ami történt Greg-gel, az nagyon kiábrándító."

A Charlotte Observer írása szerint a Carolina Panthers nem fogja a defensive end Greg Hardy-t visszahívni a csapathoz a következő szezonban. Hardy hosszú távú szerződést szeretett volna a Panthers csapatával tavaly ilyenkor, de a csapat úgy döntött, hogy a franchise tag-et alkalmazza.

Hardy hamarosan szabad ügynök lesz, ami egy érdekes eset. Már láttuk, hogy az NFL csapatok nem riadnak vissza az olyan játékosoktól, akiknek van egy sötét folt a múltjában - a Bills például leigazolta az egykori Dolphins támadó falember Richie Incognito-t, aki a két évvel ezelőtti megfélemlítési botrány főszereplője volt - ha képesek nagyszerű teljesítményre a pályán.

És Hardy, amikor a pályán volt, produktív volt 2012-ben és 2013-ban is, amikor összesen 26 sack-et és 141 irányító siettetést ért el a két szezonban, ezzel ő az egyik legtermékenyebb pass rusher az NFL-ben. A csapatoknak mindig szükségük van pass rusher-re, és Hardy az egyik a legjobb.

Hardy viszonylag visszavonult a nyilvánosságtól, mióta az exempt listára került szeptemberben.

Hardy a Bank of America Stadium-ban december elején meglátogatta a csapattársait, mielőtt a csapat elutazott New Orleans-ba.

Egy hónappal később, amikor a játékosok kitakarították a szekrényeiket a rájátszásbeli, Seattle elleni vereség után, Hardy rejtélyes üzenetet hagyott csapattársainak a "Kraken" nicknevet használva.

Néhány Panthers játékos azt mondta, hogy szívesen fogadná Hardy-t, de a cornerback Josh Norman-nál egyértelműbben senki sem fogalmazott. Norman azt mondta a múlt hónapban, reméli, hogy újra játszani fog Hardy-val, függetlenül a tárgyalás eredményétöl.

"Akárhogy is, szeretném, ha visszatérne." mondta Norman. "Azt akarom, hogy G. Hardy, a Kraken itt legyen ebben az öltözőben."

De úgy tűnik, hogy nem ez az uralkodó hangulat a Panthers front office-ban.

Még mielőtt Hardy-t letartóztatták tavaly tavasszal, Dave Gettleman a franchise tag segítségével tartotta meg Hardy-t, nem pedig egy hosszú távú szerződéssel.

Gettleman a defensive end Kony Ealy-t választotta a második fordulóban a tavalyi drafton, és nem zárta ki egy másik pass rusher érkezését egy sajtótájékoztatón a múlt hónapban.

A Panthers tulajdonosa, Jerry Richardson könnyes szemmel beszélt a nőkkel szembeni erőszak ellen.

"Amikor családon belüli erőszak történik, az én irányvonal nem a közömbösség." mondta Richardson. "Én határozottan kiállok a családon belüli erőszak ellen, világosan és egyértelműen."

A Panthers és a liga tisztviselői egyaránt alig kommentálják a történetet.

A Panthers dönthet úgy, hogy újra franchise tag-et rak Hardy-ra, amelynek költsége 15.700.000 $ ebben a szezonban. De a csapat nem adott jelzést arra vonatkozóan, hogy további beruházásokat terveznének Hardy esetében.

"Azt hiszem, hogy nem valószínű, nyilvánvaló és fizetési sapka okokból sem." mondta Andrew Brandt, az ESPN és a Sports Illustrated NFL üzleti elemzője. "Ez a csapat nem akarja a sapkát egy játékosra pazarolni, különösen erre a játékosra."

Néhány ügynök szerint jobb lenne, ha egy 1 vagy 2 éves szerződést kötne mintegy 5.000.000 $ értékben évente. Ez adna neki egy esélyt, hogy rehabilitálja az image-ét, bizonyítsa, hogy továbbra is magas szinten játszik, és felépíthet egy jó lehetőséget a szabadügynök piacra. Jó példa erre Vick, aki egy éves szerződést akart, de végül aláírt egy kétéves szerződést az Eagles csapatával. Két évvel később az Eagles adott Vick-nek egy hat éves, 100.000.000 $ értékű szerződést.

panthers_facebook.jpg

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu

Fotó: nfl.com