Hardy nincs, építkezzünk a draftról!

Amikor a Lovie Smith-Jason Licht duó átvette a Bucs irányítását, már ott kilátásba helyezték, hogy a csapat a draftról fog építkezni. Ennek ellenére a gyorsabb siker reményében tavaly elég agresszív piacpolitikával egy sor nagynak tűnő igazolást hajtottak végre. Most már tudjuk, hogy egyik sem vált be igazán.

Sok lyuk keletkezett a keretben. S ami a legrosszabb, a két fal tekintetében vannak ezek a hiányosságok. Az O-line nálam az elsődleges prioritás és elég nehezen emésztettem, hogy Orlando Franklin-hez hozzá sem szóltunk. Azonban ha a seggemen pörgök, Lovie Smith ezt akkor sem fogja annyira fontosnak tartani, hogy ne húzzam fel rajta magam. Szóval erről ennyit, beszéljünk tehát inkább a védőfalról!

Az elmúlt napokban nyomon követhettétek, ahogy a csapat először elküldi a tavaly igazolt Michael Johnson-t, aki egy nagyon komoly kis 7 milliós halott pénz csomagot hagyott hátra. Aztán szinte ugyanazzal a lendülettel leigazoltuk a védőfal közepére, az egyébként is jó játékosokból álló csapatrészbe Henry Melton-t. Azt a Meltont, aki 2-3 évvel ezelőtt ugyan ligaelit játékos volt, azóta azonban több sérülés sújtotta őt.  Majd csend következett, aztán amolyan ímmel-ámmal megkerestük Greg Hardy-t annak a pozíciónak a betöltésére, ami régóta a Bucs védelmének achilles-ina.

Hardyért bejelentkezett a Dallas Cowboys is, s nem is lepődhetünk már meg azon, hogy hiába volt csapatunknak 25, míg a texasi csapatnak 7 millió dollárja a tárcában, Hardy a dallasi gárda szerződésére kanyarított egy kis irka-firkát. Ezek után azonban egyértelmű a gondolat. Építkezzünk a draftról!

Rendben, ezzel egyet is értek. Csak! A gondom az, hogy én bizony a tavalyi draftot sem tartom túl sikeresnek, amit már a Smith-Licht duó hajtott végre. Szóval ez most menni fog? Biztos? Amennyi a lyuk, azokat betömni bizony csak akkor lehet ha középső és hátsó körökből is használható játékosokat bányászunk elő. Sok bennem a kétely és így nagyon finoman fogalmaztam.

Ha érintettük Hardyt, a defensive end pozíciót és a draftot, akkor bemutatnánk nektek néhány további közép és hátsó körös játékost. Korábban olvashattatok már egy cikket a pozícióval kapcsolatban, ahol olyan játékosokat próbáltunk elétek tárni, akik az első három körben találhatnak gazdát. Nézzük tovább, hiszen Hardy a Cowboys játékosa lesz, nekünk pedig továbbra is kellene minimum egy darab 4-3-as defensive end, amely posztnak mint tudhatjátok korábbról, nem egyszerű a beszerzése!

Preston Smith: Mississippi 6’5″ 271

A játékos várhatóan valahol a 3.kör vége, 4. kör eleje tájékán kel majd el. Smith a poszthoz ideális fizikális paraméterekkel rendelkezik, karfesztávolsága lenyűgöző. Erős, a blokkokról kiválóan jön le, futás ellen nagyon jó. Sajnos a játékos sebessége azonban nem igazán elit, azt hiszem ez mondható legnagyobb negatívumának. Tavaly 7 sack és 12 negatív yardos szerelés állt a neve mögött.

Henry Anderson: Stanford 6’6″ 294

A drafton várhatóan valahol hasonló helyen kel el, mint Smith. Testalkatához mérten gyors és rugalmas mozgású. Hosszú karok, erős felsőtest jellemzi. Ugyanakkor Anderson inkább való egy 4-3-as rendszerben a fal közepére. Defensive end-ként inkább egy 3-4-es rendszerben képzelhető el. A 133 kg-os játékosnál egyébként sokszor figyeltek meg súlypontáthelyezési problémákat, amiket profi pályafutása előtt javítania kell.

Anthony Chickillo: Miami 6’4″ 267

A játékos várhatóan a 4. körben talál gazdát. Erős felsőtest, rendkívül harcos mentalitás jellemzi. Állandóan a labdás játékost keresi egészen a játék végéig. Viszont amikor eljut a szerelésekig azt nem teszi elég konzisztensen. Sok hibát vét és hátrányának tartják nem ideális karhosszát is. Technikai repertoárját mindenképpen fejlesztenie kell.

Trey Flowers: Arkansas 6’4″ 267

Ő is előreláthatólag 4. körös prospect. Széles vállak, hosszú karok a pozícióhoz kiváló izomzat. Erősek a kezei blokkokról jól jön le, ami a futás elleni játékánál előnyére vált. Tavaly 13,5 negatív yardos szerelést csinált. Emellett bemutatott még 5 darab sack-et. Játszott mindkét oldalon. Sajnos mozgása azonban túl darabos, robbanékonysága minden, csak nem elit.

Lynden Trail: Norfolk 6’7″ 269

Valahová 5. és 6. kör környékére teszik. Atletikus játékos, jó irányváltási készséggel. Ugyanakkor egy elég nyurga focista. A blokkokról nem igazán képes lejönni, erejét mindenképp fejleszteni kell, hogy a profik között is meg tudja állni a helyét.

Nagyjából ezeket a játékosokat tudnám elképzelni a pozícióban, azonban az a rövid ismertetőkből is kiderülhet, valamennyi komoly foglalkozást igényel, hogy a profi ligában csapata hasznára legyen. Egyik sem Greg Hardy szintű. Nem lesz könnyű helyzetben Joe Cullen és Paul Spicer ha a gyerekcipőben járó Bucs pass rush-t fel akarják rázni.

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com