Punterkeringő

Miután a Cleveland Browns egy trade folytán hozzájutott Andy Lee-hez, azonnal kirakták keretükből a punter Spencer Lanning-ot. A Bucs pedig köszönhetően az előnyős waiver pozíciójuknak máris lecsaphattak a játékosra.

Ahogy azt már korábban írtuk nektek, egy punter teljesítményének meghatározásához nem elég az átlagokat figyelni, valójában nagyon is sok statisztikára van ehhez szükségünk, de azt bátran kijelenthetjük, hogy Lanning számai messze túlszárnyalnak a mi enyhén szólva is túlfizetett, drága Michael Koenen-ünk számain, szinte minden tekintetben.

A lépést követően sokan úgy gondolták, hogy Koenen napjai meg vannak számlálva, azonban a játékos fellélegezhet, hisz még mindig a keret tagja, a csapat ugyanis a nemrégiben igazolt Andrew Wilderről mondott le. Aki egyébként szintén punter.

Michael Koenen így még egy nappal tovább húzhatja, és persze kötheti fel a gatyát, mert most tényleg kapott versenytársat az edzőtáborra. Azon pedig senki sem lenne meglepve, ha végül ő húzná a rövidebbet.

Lanning tehát elmúlt két szezonját a Browns csapatában töltötte, 2014-ben pedig a 17. legjobb volt a punterek között, 39,2 yardos átlaggal. A ligába a South Carolina egyeteméről került, még 2011-ben, draftolatlan játékosként, a Chicago Bears-hez. Ezután megfordult a Browns, a Jaguars, és a Jets csapatainál is, mielőtt vissza nem tért Clevelandbe.

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com