A Colts elküldte a kezdő támadófalemberét

Az Indianapolis Colts tegnap megvált Gosder Cherilus-tól. A kezdő jobb tacklenek a sérülések és a visszafogott teljesítmény miatt kellett távoznia pedig két éve még ötéves, 35 millió dolláros szerződést kötöttek vele.

Amikor 2013-ban aláírt a Colts-al akkor a liga legjobban fizetett jobb tacklejévé vált a Detroit Lions-tól érkező korábbi elsőkörös Draft pick.

A 2013-as szezonjában kezdőként pályára lépett az összes alapszakasz és playoff mérkőzésen de a térdsérülése miatt a tavalyi szezonban már igencsak visszafogottan teljesített. A Pro Football Focus a 84 tackle közül csak a 70. helyen rangsorolta.

A falember térdét az offseasonban meg kellett műteni és rehabilitációja közel sem a megfelelő ütemben haladt. Ki kellett hagynia az eddigi összes offseason edzést és minden valószínűség szerint az edzéseken Őt helyettesítő Jack Mewhort veszi majd át a kezdőbeli helyét is.

Cherilus az elmúlt két évben 16.5 millió dollárt keresett de a fennmaradó rész nem számít garantált összegnek. A szerződés utolsó három szezonjában "csak" az időarányos bónusza számít bele a halott összegbe ami évente 2.9 millió dollárt jelent.

(nfl.com, Fotó: tjcnewspaper.com)