A Buccaneers aláírt a defensive tackle, Tony McDaniellel

A Tampa Bay Buccaneers, és a defensive tackle Tony McDaniel megállapodtak egy egy éves szerződésben, mely 2,5 millió dollárt tartalmaz. Az üzletet hivatalosan ma jelentik be, ha McDaniel fizikai felmérője is úgy akarja.

McDaniel már nyolc éve játszik a ligában. Megfordult a Jacksonville Jaguars, a Miami Dolphins, és a Seattle Seahawks csapatánál is. Ez utóbbiból menesztették a hónap elején miután feláldozták Russell Wilson, és Bobby Wagner gigaszerződésének az oltárán.

McDaniel kissé testesebb védő, mint amilyenek a Bucs védőfalában találhatóak, és pályafutása során mindössze 10,5 sack-ket sikerült bemutatnia, pedig játszott összességében 111 mérkőzésen. Ebből pedig 34 találkozón kezdőként is léphetett pályára. Ez leginkább az utolsó két évét jellemezte a Seahawks színeiben. Ahol afféle ágyú töltelékként alkalmazták olyan védők gyűrűjében, mint Michael Bennett vagy Brandon Mebane. Játéka futás ellen igazán hatékony. A passzjátékok többségénél le is hozták a pályáról.

Nálunk leginkább Akeem Spence-hez hasonlítható, aki több hónapra kidőlt súlyos hátsérülése miatt. Valószínűleg az ő pótlása végett érkezett McDaniel hozzánk. A keretbejutásért pedig Da’Quan Bowers-szel versenyezhet, hogy játékidőhöz jusson Gerald McCoy, Henry Melton, és Clinton McDonald mögött.

Emellett a punter Karl Scmitz is a csapatunk tagja lett. Aki immáron a harmadik ezen a poszton, a keretben. Így Michael Koenen, Spencer Lanning és közte fog eldőlni a kezdőpozíció sorsa. A Bucs szemmel láthatólag mindent megtesz, hogy jobbat találjon Koenennél, és annak ne kelljen újabb 3,5 milliót kifizetni.

Erre most már egyre nagyobb esély is van, hisz Schmitz is tapasztalt róka. 2008 óta szerepel az NFL-ben. Ő azon kevés játékosok egyike, aki az idei veterán combine után kapott lehetőséget. Akkor ugyan a Denvertől, ahonnan a múlt héten meg is váltak tőle. Ha a támadófalunk valóban olyan jó, mint ahogy azt Buccaneer barátunk pedzegeti cikkében, akkor az előszezon meccsein bőven lesz alkalmunk látni, mire képesek a punterek.

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com