A Texans elküldte a kezdő/tartalék irányítóját

Mert a pontosság mindenek felett áll az NFL-ben. A Houston Texans irányítói hullámvasúton érezhették magukat az alapszakasz elejétől mert egy pillanatra sem tudta senki, hogy ki minősül a csapat kezdőirányítójának és ki a tartalékjának.

A bizonytalanságnak most véget vetettek, mert tegnap bejelentették, hogy elküldték a jelen pillanatban tartaléknak számító Ryan Mallett-et. A QB a tavalyi offseasonban csatlakozott a Texans-hoz és a másfél éve alatt 9 mérkőzésen lépett pályára.

Mallett az idei edzőtáborban kikapott a Cleveland Browns-tól érkező Brian Hoyer-től így az alapszakasz első meccsén a padon találta magát. Hoyer azonban gyengén teljesített így a második fordulóban már Mallett kezdett. További három mérkőzésen kezdett de az ötödik játékhéten lecserélték.

A lecserélését követően Mallett lett a tartalék és Hoyer újra bekerült a kezdőbe. Mindezek után Mallett a hétvégén lekéste a csapat repülőgépét. A Houston-i forgalommal indokolta a kését. Ez már a második alkalom volt, hogy az irányító elkésett a csapat "programjáról".

Az edzőtábor egyik napján is elkésett amit akkor az ébresztőórájának elromlásával indokolt. Ez pedig megbocsáthatatlannak minősül a New England Patriots offensive koordinátori posztját is megjárt Bill O'Brian vezetőedző számára. Korábbi mestere Bill Belichick kegyeiből a running back Jonas Gray esett ki egy tavalyi késése miatt.

A Texans azóta már meg is találta Mallett utódát, a választásuk korábbi játékosukra T.J. Yates-re esett. Yates három éven keresztül volt a csapat játékosa és tulajdonképpen rekordtartó a fiatal Texans-nál mert a franchise első playoff mérkőzésén 2012 januárjában Ő irányította és vezette győzelemre a csapatát.

(nfl.com, Fotó: foxnews.com, bleacherreport.com)