Előzetes: Rams - Vikings - 9. hét

Preview Rams-Vikings_RegSeason9_1A 9. játékhéten jön a Rams – Vikings, azaz Todd Gurley vs Adrian Peterson féle találkozó, jó kis meccs lesz.

Persze szó szerint pont egymás ellen nem fognak pályára lépni, de ez a meccs kettejükről fog szólni. 

A két csapat tavaly találkozott egymással utoljára, egy elég sima meccsen 28 pontos különbséggel tudtunk nyerni. Ez a találkozó most más lesz. Mindketten jó eséllyel pályáznak rájátszást érő helyekre, a Vikings 5-2 -es, míg a Rams 4-3 -as mérleggel bír.

Tudjuk már jó ideje, hogy a Rams a nagy és vagy jól szereplő csapatok ellen mindig nagyon feltüzeli magát és sorra okozza a meglepetéseket. Most mi ezt szeretnénk elkerülni, de ehhez nagyon kevés lesz az, amit az utóbbi hetekben láttunk a srácoktól.

A védelmünkből Floyd, Trattou és már Kendricks is hiányzik, ráadásul Barr játéka is kétséges. Griffen elvileg pályára lép, de vele kapcsolatban is megemlítették, hogy esetleg nem. Na ennek a foghíjas defense-nek kéne megállítania Todd Gurley II-t, aki az utóbbi 4 meccsen mindig 100+ yard fölé ért futás terén. Gurley II-t egyébként szinte minden szakértő az új Adrian Peterson-ként könyveli el és az eddig látottak alapján minden esélyes is megvan erre. Bár én nem szeretem, hogy új ez, meg új az. Nincs két egyforma játékos. A legutóbb a 49ers védelmét futotta szét Todd, akikét mi nem tudtuk még feltörni sem igazán.

Ez a futások meccs lesz, mert az elkapó szekció egy két névtől eltekintve egyik oldalon sem a legelitebb. Nálunk itt van az NFL rekordot felállító Stefon Diggs, akitől reményeink szerint ma is látunk legalább egy 100+ yardos meccset TD-vel megfűszerezve. Itt van még Wallace, aki nem pont azokat a számokat hozza, mint amit elvártunk volna tőle, de tapasztalatával sokat segíthet. Wright és Johnson pedig szépen hozza a kellő számokat. Patterson pályafutása nálunk talán befejeződött, de ez még nincs így kimondva. Az viszont, hogy a nevezett WR-ek közül rajta kívül mindenki kap lehetőséget az offense-ben talán többet is elárul a kelleténél.

A Rams passzjátéka ma talán csak tartalék lesz a futások mellett. Itt majd Tavon Austin-ra kell figyelni, főleg Xavier Rhodes-nak, akire kicsit több büntetés dobnak mint kéne,. Igaz, így is a Vikings az eddig legkevesebbet szabálytalankodó együttes a ligában.

Azt, hogy Peterson milyen teljesítményre lesz képes, nagyban múlik majd a liga egyik legjobb védőfalán (Rams) és az igencsak megtépázott Vikings támadófalon. Az, hogy lesz 20 középső futásból 30-40 yardja és lesz egy jobb vagy bal oldali elszakadásból még 50-60, nem jó teljesítmény. Turner nem tudni miért ennyire szűk látókörű.

Teddy-nek ma több labdát kell pontosan célba juttatnia mint eddig, mert ha nem mennek majd a futások, akkor neki kell kezébe vennie az irányítást. És nem biztos, hogy elegek lesznek csak a rövid passzok. Ez viszont majd kiderül.

A meccs ma magyar idő szerint 19 órakor, azaz alig 5 óra múlva kezdődik. Szurkoljunk!

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com