2015. 13. hét,

Atlanta Falcons vs. Tampa Bay Buccaneers 19-23

Izgalmas és felettébb érdekes, mondhatni már már “malac” játékokat hozott a tegnap esti csoportrangadó. De a tényen ismét nem változtat: A srácok életben tartották a playoff reményeket.

Ezúttal ismét visszatértünk hazai pályára, és egy már öt forduló óta szinte csak botladozó Atlanta Falcons volt az ellenfelünk. Az a Falcons akit idén már egyszer megvertünk saját otthonában. Bár akkor inkább ők hozták fejükre a bajt, rengeteg labdaeladásukkal. És bár most kivételesen a fogadóirodák szerint is a Buccaneers volt az esélyesebb, azért kellett egy-két bravúr, hogy ne adjuk ki a kezünkből ezt a mérkőzést.

Ahogy a Tampa pályára lépett egyből semmi mást nem is tett, mint hogy Doug Martin kezébe nyomta számtalan alkalommal a labdát. Az első drive-ban nem is hívtunk passz játékot egyáltalán. Bár ez már kezdett kissé kiszámítható lenni, és hamar letessékelte az atlantai védelem az izomhö… azaz a Douggernautot. Míg a másik oldalon is punttal végződött az első támadás, azonban a Bucs védelme mutatott némi hajlandóságot arra, hogy ne igazán legyen partiban az Atlanta támadóegységével, mely később pár hibához is vezetett.

Az első pontoknak azonban a Buccaneers örülhetett. Doug Martin szépen termelte a yardokat. Már az első félidőben 49-nél járt 11 labdacipelésből. Amit aztán a mérkőzés végéig 95 yardig duzzasztott. Martin futásainak segédletével egy 77 yardos drive végén Jameis Winston touchdownt érő futással rakta fel a pontot az i-re, megszerezvén ezzel a vezetést a Bucs-nak.

Nem maradhatott el azonban a fordítás sem, hisz ahogy haladtunk előre, úgy lassan, de biztosan kezdett leolvadni a Lovie Smith féle secondary. Na meg persze érezhető volt a pass rush hiánya. Hisz a kezdő védőfalból nagyon sokan hiányoztak. Gerald McCoy, Jacquies Smith, és George Johnson is távol maradt a játéktól. Így az ég adta egy világon semmilyen nyomást nem sikerült gyakorolni Matt Ryanre. Bár született három sack is a sérelmére, a mérkőzés képe egészében nem ezt tükrözte. William Gholston aki ismét fejlődést mutat játékával kétszer is a földre vitte az irányítót. Míg az újonc Kwon Alexander is a zsákba tette egy alkalommal, egy blitz kiséretében.

William Gholston két sack-ket szállított a meccsen.

Összességében azonban ez is kevésnek bizonyult, hisz a Falcons rövid passzai Julio Jones felé nagyon is ültek. Ezek pedig azok a bizonyos igencsak bosszantó zónahatárokra történő adogatások voltak, pont azok a típusú passzok amiket folyamatosan nyelünk be hétről hétre. Mintha csak egy ismétlést nézne az ember rendszeresen. Jones elkapásaival és Devonta Freeman külső futásaival pedig szépen haladt előre az Atlanta. Olyannyira, hogy kétszer is mezőnygól távolságba kerültek. Shayne Graham pedig értékesítette is őket 28 majd 42 yard távolságból. A félidő vége előtt alig fél perccel Mike Evans dropjai olyan bosszantó magasságokat öltöttek, hogy ezúttal a kezéről felpattanó labda Desmond Trufantnál landolt. Az eredmény pedig még egy mezőnygól lett a Falcons javára, ezúttal 52 yard távolságból. Így végül az öltözőbe már 9-7-es vendég vezetéssel vonulhattak a felek.

Nem ért azonban véget a dolog ezután sem. Hisz a Falcons tovább menetelt ezúttal a Tampa Bay 11 yardos vonalánál sikerült őket csak megállítani. Ebből persze ismét mezőnygól lett. Végre azonban sikerült fordítanunk! Pár hasznos Charles Sims futás, és egy nagy játék Vincent Jackson felé – aki egyébként 3 elkapással és 87 yarddal a csapat legjobb wide recivere lett – máris megalapozta a Bucs Doug Martin 1 yardos touchdown futását. Mely után két pontos kísérletre mentünk azonban a próbálkozás kudarcba fulladt. Ekkor már a Buccaneers vezetett, ugyan csak egy ponttal, de Connor Barth egy 23 yardos mezőnygólja tovább növelte az előnyt még a harmadik játékrészben. A döntés pedig minden tekintetben az utolsó negyedre maradt.

Ahogy pedig az lenni szokott velünk általában ilyenkor kezdődik a betlizés. Korábban már Mike Evans elvesztett labdájának köszönhetően átvették a vezetést az Atlantaiak. Most pedig ismét odaadtuk nekik a labdát, hogy ezt megtehessék. Egy kis bénázás után Doug Martin kezéből esett ki a bogyó, ez volt a futó harmadik fumble-je a szezonban. Az atlantai támadóegységnek pedig csak fél pályán kellett átverekednie magát a Buccaneers célzónájáig. Azért ezzel a feladattal már ők is megbirkóztak, és jöhetett végre számukra is a touchdown. Ezúttal Nick Williams (WR) szállította egy öt yardos elkapással. Ezzel pedig 19-16-os előnyre tettek szert a vendégek.

Megmondom őszintén én itt kicsit már kezdtem temetni a mérkőzést. Hisz valljuk meg őszintén, hogy a mieink nem azok a végjátékban nagyon eredményesen küzdő, hatalmas meccsfordító srácok. Persze aztán mindenki foghat ki jó napokat. Nekünk pedig végre van egy Jameis Winstonunk, aki küzdeni akarásával a legszarabb helyzetekből is képes kihozni valami jót. Bár ennél a 20 yardos fumble-l fűszerezett futásnál jóval több kellett csupa akaraterőnél. Ebbe azért Fortuna is rendesen beletenyerelt!

Mike Evans egy győztes TD elkapással feledtette korábbi dropjait.

Történt ugyanis, hogy már ponthátrányban voltunk. A már jól megszokott buta büntetéseinket pedig serényen gyűjtjük továbbra is, hisz ma is dobtak ránk nyolc sárga zászlót. És hát persze mikor hozhatná magát ilyen buta szituációba a Buccaneers offense, ha nem akkor amikor a mérkőzést próbálják épp megfordítani? Így kerülhettek a srácok olyan szituációba, hogy harmadik próbálkozásra kellett volna 19 yardot megtenni. Az pedig egy dolog, hogy mindez futással sikerült, nem passz játékkal. Az pedig egy másik, hogy nem is a running back rohant a labdával hanem az irányító! De, hogy még a labdát is kiejtette útközben amire hárman próbáltak meg rávetődni mégis ő kapta fel, aztán szaladt még vele 10 yardot a first downig, az valami egészen elképesztő! Nos ez kellett ahhoz, hogy két perccel a meccs vége előtt ne érjen véget a Bucs támadási sorozata és, hogy Mike Evans is szépíteni tudja hibáját. Hisz ezután bizony ő fogott egy parádés 6 yardos elkapást amivel a Bucs 19-23 arányban vissza vehette a vezetést.

Maradt még a Falcons-nak másfél perce fordítani. Illetve maradt volna, ha Lavonte David nem halássza el Matt Ryan rögtön első átadását. Ezzel meg is nyerve a mérkőzést, hisz a Tampa támadóegységének a dolga itt már kimerült abban, hogy lepörgették a hátramaradt időt. Ez pedig nem volt a valaha volt legszebb győzelmünk azonban a lényegen nem változtat! Életben tartotta a playoff reményeinket!

Hisz jelenleg a Tampa Bay Buccaneers az NFC hetedik helyén tanyázik, és csak a Seattle Seahawks áll köztünk és a Wild Card hely között. Persze tény, hogy azok, hogy ezek az esélyek reálisak legyenek egyszer ki kéne még kapnia a Seahawks-nak, nekünk meg meccseket kéne még nyerni. És ha az esély csekélyke is minderre, 2007 óta először legalább van!

Jövő héten ismét itthon játszunk. Az ellenfél pedig ezúttal is szintén egy csoportrivális lesz. Mégpedig a New Orleans Saints csapata, akik kikaptak ugyan a héten hazai pályán a Carolina-tól. De meglepő módon egész szépen sikerült megszorongatniuk Cam Newtonékat.

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com