A hajnali előszezon mérkőzések összefoglalója (videókkal)

day3.jpgTegnap este és ma hajnalban megrendezték az előszezon első hetének harmadik napi mérkőzéseit. Két mérkőzésen is az utolsó pillanatban, illetve 0:00 után TD-t szereztek és hajnalban a futball visszatért Los Angelesbe.

A Kansas City Chiefs és a Seattle Seahawks mérkőzésén a draftolatlan újonc irányító kitűnő játékának és utolsó pillanatban adott touchdown passzának köszönhetően (és a sikeres 2 pontosnak) a Seahawks fordított és megnyerte a találkozót.

A mérkőzést sokkal jobban kezdte a Chiefs, az első negyedben csak Ők tudtak TD-t szerezni és a két második negyedben értékesített egy-egy mezőnygólnak köszönhetően 13-3-as vezetéssel vonulhattak be az öltözőbe. A harmadik negyedben mindkét csapat mezőnygólt szerzett míg a negyedik negyedbeli hajrájának köszönhetően végül fordított a Seahawks.

A hazai csapatnál mindenki esélyt kapott a bizonyításra, a mérkőzés során öt különböző irányító irányította a Chiefs-t rövidebb hosszabb ideig. Bemutatkozott az új csapatában a Los Angeles Rams-tól elküldött Nick Foles is aki 4 sikeres passzal és 37 yarddal zárt.

A találkozó legjobbja a Seahawks draftolatlan újonc irányítója Trevone Boykin lett. 26 passzkísérletéből 16 sikeres volt, 188 passzolt yardot és a mérkőzést eldöntő TD passzal (egy könnyed Hail Mary) zárta a mérkőzést.

A nap második mérkőzésén is született egy utolsó pillanat utáni touchdown de itt nem tudták értékesíteni a 2 pontos kísérletet így elmaradt a fordítás és a Colts 19-18-ra nyert a Bills ellen.

A Colts futóinak nem igazán ment a játék így a passzjátékot erőltették ami nem bizonyult rossz döntésnek. Andrew Luck kihagyta a mérkőzést de a tartalékai igen jó mérkőzést futottak. Scott Tolzien 12 sikeres átadásból, 140 yardot és 1 TD-t, Stephen Morris pedig 5 sikeres átadásból 104 yardot és 1 TD-t szerzett.

Nemcsak a mérkőzés végén de közben is láthattunk nagy playeket, Chester Rogers 57 yardos, Jordan Todman pedig 42 yardos elkapott touchdownt szerzett.

A hazaiak oldalán a majdnem 100 millió dolláros Tyrod Taylor kihagyta a találkozót de bemutatkozott az idei Draft negyedik körében kiválasztott irányító Cardale Jones. Az Ohio State korábbi QB-ja 11 sikeres átadással, 162 passzolt yarddal és 1 TD átadással zárt élete első profi mérkőzésén.

21 év, 7 hónap és 20 nap után azaz összesen 7903 nap után visszatért az NFL az Angyalok városába. Az embereket pedig nem is hagyta hidegen az új profi csapatuk ugyanis 89.140 néző a helyszínen tekintette meg a mérkőzést ami előszezon rekordnak számít.

A visszatérés emlékezetesre sikeredett, a Dallas Cowboys running backje Lucky Whitehead 101 yardos kickoff return touchdownnal indított a mérkőzésen.

A csapat visszatérése mellett bemutatkozott az idei 1/1-es Jared Goff is. A debütálása finoman szólva sem sikerült túlságosan jól, 9 passzkísérletéből csak 4 volt sikeres, 38 passzolt yard és 1 interception. Nem vállalok túl sokat ha kijelentem, hogy ennél biztosan lesz jobb meccse.

Tony Romo nem játszott így az idei negyedik körben kiválasztott irányító Dak Prescott kezdett a Cowboys-nál. A fiatal irányító pedig egyszerűen szenzációsan játszott, 12 passzkísérletből 10 sikeres, 139 passzolt yard és 2 TD.

A Rams oldalán a running back Malcolm Brown és a tartalékirányító Sean Mannion teljesített a legjobban. Előbbi 8 futásból 66 futott yardot szerzett, utóbbi pedig 147 passzolt yard mellett ugyan dobott egy interceptiont de 3 TD passzával hozzásegítette a Rams csapatát, hogy behúzza a visszatérés utáni első Los Angeles-i mérkőzését.

A ma hajnali utolsó találkozón a Titans fogadta a Chargers csapatát. A találkozón a futójáték dominált és végül a Titans nagyon simán 27-10-re behúzta a mérkőzést.

DeMarco Murray két évvel ezelőtt bombaformában volt a Cowboysnál de a tavalyi Eagles-es szezonjával finoman szólva is hatalmas csalódást okozott. Az első Titans-os mérkőzésével a két évvel ezelőtti formáját idézte. 6 futásból 93 yardot és 1 touchdownt szerzett.

Bemutatkozott a korábbi Heisman Trophy győztes running back is akit az idei Draft második körben választott ki a Titans. Derrick Henry nem okozott csalódást, 10 futásból 74 futott yardot és 1 TD-t szerzett.

Holnap hajnali 1 órás kezdéssel lejátsszák az első hét utolsó mérkőzését ahol a San Francisco 49ers a Houston Texans csapatát fogadja majd.

(nfl.com, Fotó: nfl.com)

Címkék: előszezon