Új irányító a fedélzeten, egy futó távozott a Vikings-tól

Zajlik az előszezon és az edzők meglátásainak szerint a játékosok is kicserélődnek olykor-olykor, most ez történt.

Na persze nem kulcsjátékos érkezett és távozott, de a versenybe beleszólhat.

A Vikings megvált a nemrégiben szerződtetett futójától, Kevin Monangai-tól, aki igazából nem nyújtott értékelhetőt ittléte alatt. Mindössze egyetlen futási kísérlete volt, az is csak két yardra sikeredett. Persze a kevés játéklehetőség valószínű a gyengébb edzésmunkára vezethető vissza. Sebaj, futóból is így van választási lehetőségünk bőven.

Új taggal bővült viszont az irányítók köre. A Vikings leigazolta a 2013-as NFL DRAFT 220. helyen kiválasztott irányítóját, Brad Sorensen-t. A most 28 éves játékos 2013-ban a drafton került a San Diego Chargers csapatába (velük játszunk következő hét vasárnap), majd onnan átkerült a Tennessee Titans együtteséhez. Még ugyanabban az évben (2014) újra a Chargers keretét erősítette, illetve a tartalékokét. Nem volt ez másképp sosem, Sorensen ugyanis szinte végig mindenhol csak a tartalékok közt kapott helyet. Nem ő lesz az, aki kiszorítja Teddy-t a kezdő pozícióból, a Vikings csak talán jobb teljesítményre akarja sarkalni az újonc Joel Stave-t.

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com

Fotó: rantsports.com