Patriots 19 - Panthers 17

Kurt Coleman-nek nevetnie kellett, de ugyanakkor, tudta, hogy ez nem tréfadolog.

Amikor a New England Patriots irányítója, Tom Brady a pályára lépett az első előszezon játékára péntek este a Bank of America Stadium-ban, Brady azt mondta a Panthers safety-nek, hogy volt egy olyan érzése, Coleman el fogja kapni az egyik labdáját.

Valóban, Coleman hamarosan levédekezett egy Brady passzt."Csak nem tudtam elkapni." mondta Coleman, aki elejtette az egyértelmű interception-t.

"Büszke vagyok magamra, hogy képes voltam megcsinálni a játékot. Keményen dolgoztam egész héten, hogy ilyen helyzetbe kerüljek, de tanultam belőle."És ez így ment ezen az estén a Panthers-nek, akik nem váltották valóra a majdnem elég lehetőséget a 19-17-es, Patriots elleni vereség során.

A jó hír? A QB Joe Webb két negyedik negyedes touchdown-ja,a tight end Marcus Late-nek talán már túl kevés, túl késői volt ahhoz, hogy megszerezzék a győzelmet, de még mindig a szezon elején vagyunk.

"Olyan helyzetben voltunk, hogy meglegyenek a játékok. Ez a legjobb dolog." mondta a vezetőedző Ron Rivera. "Ez nem olyan volt, mintha azért lettünk volna ott kint, hogy elverjék a seggüket. Ez egy jó csapat, nagyon jól edzett csapat, de megvoltak a lehetőségeink. Csak nem csináltuk meg a játékokat. Ez kiábrándító. Ha most nem lettünk volna abban a helyzetben, hogy megcsináljuk a játékokat, ideges lennék, de nem vagyok. Csak csalódott vagyok."

Az első csapat offense-e a harmadik negyedig a pályán volt, de mindössze három pontot tudott felmutatni. Az egység 11 drive-jából hat ért véget 3&out-tal és két másik pedig Cam Newton interception-nel. Newton mindösszesen csak két interception-t dobott karrierje során a 15 előszezon meccsen a pénteki találkozó előtt.

"Az esélyeinket hibákra váltottuk és bármikor ilyen történik, tudod, hogy ilyesmi lesz az eredmény." mondta Newton, akinek 29 passzából 13 volt sikeres és 100 yardot passzolt. "Nincs szükség arra, hogy megnyomjuk a pánik gombot, de mindenkitől jobb teljesítmény kell, magamat is beleértve. Örülök, hogy ez megtörtént. Nem vagyok boldog, hogy kikaptunk, de örülök annak, hogy megértettük, nem vagyunk olyan jók még. Jobbak leszünk."

Az első csapat védelme meccsben tartotta a Carolina-t hosszú ideig, de mind a Panthers védelme, mind a Patriots offense-e elszalasztott több esélyt is. Amellett, hogy Coleman elejtett egy interception-t, a linebacker Luke Kuechly is elszalasztott egyet. Stephen Gostkowski, aki az egyik legpontosabb kicker az NFL történetében, kihagyott háromból két  mezőnygól kísérletet az első félidőben.

"Kap el az interception-t. Csináld meg a sack-et. Ott tartunk, ahol tartanunk kell." mondta Rivera. "Csináltak néhány jó dolgot, el kell ismerni, de jobban csalódott vagyok amiatt, hogy a dolgokból nem csináltunk többet, mint bármi más miatt. Nem úgy csináltuk a dolgokat, ahogy képesek vagyunk rá."

Jimmy Garoppolo, aki várhatóan kezdő lesz az első négy alapszakasz meccsen, míg Brady letölti a felfüggesztését, nem tudott a Patriots-nak pontokat szerezni, de Brady már igen. Az első negyed végén pályára lépve Brady azonnal adott egy 37 yardos passzt Gostkowski-nak, megteremtve ezzel a közeli field goal lehetőséget. A Patriots következő labdabirtoklásában Brady tökéletesen helyezett egy labdát a jobb oldalvonal mellett az elkapó Chris Hogan-nak, ami 33 yardos TD és 9-0-ás félidei vezetést eredményezett.

A Panthers elsőszámú offense-e kezdte a második félidőt a legjobb drive-jukkal, de meg kellett elégedniük Graham Gano 29 yardos field goal-jával, miután a tight end Ed Dickson nem kapta el Newton biztosnak tűnő touchdown passzát.

Egyik csapat sem szerzett már pontot addig, amíg a harmadik számú irányítók a pályára nem léptek. A rookie Jacoby Brissett vezetett egy touchdown és egy field goal drive-ot, amivel a Patriots már 19-3-ra is vezetett, mielőtt a Panthers elkezdte a felzárkózást Webb és Lucas segítségével.

Webb egy 75 és egy 70 yardos touchdown drive-ot vezetett az utolsó öt percben, az első egy 18 yardos, a második pedig egy 14 yardos Lucas elkapással ért véget. A Panthers kétpontos kísérletre ment mindkét touchdown után és kezdetben úgy tűnt, sikeresen megoldották, de a visszajátszás után megállapították, hogy a running back Jalen Simmons földet ért, mielőtt átlépte a gólvonalat az első touchdown után.

"A New England egy jó teszt elé állított minket." mondta Coleman. "Jobbnak kell lenni és tanulni kell ebből, és így is lesz."

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu

Fotó: catscratchreader.com