A vezetők léptek, Blair Walsh-ot elküldték a csapattól

Az utóbbi időben történt rontások már nem fértek bele az edzői és vezetőségi szemléletbe, Blair Walsh tegnaptól nem tagja a Minnesota Vikings csapatának.

Walsh helyére a Cowboys, a Redskins és a Saints korábbi kickerét, Kai Forbath-ot szerződtette ma a Vikings vezetősége.

A csúcsról a mélybe, lehetne akár ez is a cikk címe, hiszen Blair Walsh pontosan ezt az utat járta be nálunk íródott karrierje alatt. A Georgia-ról 2012-ben a hatodik körben draftolta őt a Minnesota Vikings együttese és már rögtön újoncként berobbant a köztudatba.

Első évében számos franchise és NFL rekordot megdöntött, köztük az 50+ yardos mezőnygólok száma egy szezonban és az 50+ yardos mezőnygólok egy szezonban rontás nélkül rekordját. 

Szintén 2012-ben 56 yardról egyéni, sőt franchise rekordot állított fel, csak Paul Edinger-nek sikerült ez a bravúr Vikings színekben a történelem során.

Nem tudjuk miért, de tavaly óta jött a lejtő, pedig semmi nem indokolta, sőt a csapat még egy nagyon zsíros szerződést is kötött vele, hogy még jobban ösztökélje a játékost, de nem ez lett a vége. Sorsdöntő volt például a múltévi, Seahawks elleni Wild Card meccsen történ rontása is, amikor a Vikings a kihagyott mezőnygólnak köszönhetően nem nyert és így búcsúzott a rájátszástól.

Míg a tavalyi szezonnal bezárólagos időszakban 109 extra pontból, mindössze egyet rontott el, addig idén ez már 4 és volt amelyik a mérkőzésbe került a csapatnak.

A Vikings pedig meghozta a szigorúan szakmai döntését és ma be is jelentették, hogy Blair Walsh-ot elküldték a csapattól. A hírek szerint már meg is van az utódja, aki nem más mint, Kai Forbath. Azonban amíg nem hivatalos, addig mehet a spekuláció.

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com

Fotó: foxsports.com