A Chargers legyőzésével megvan a Raiders playoff helye

Tegnap este idegenben 19-16-ra legyőztük a csoportrivális San Diego Chargers csapatát így 2002 után ismét sikerült bejutni a rájátszásba. A találkozó végig szoros eredményt hozott de az utolsó két negyedben szerzett két mezőnygólnak köszönhetően sikerült megnyerni a találkozót.

A kezdés finoman szólva sem sikerült jól, a Chargers az első támadósorozatából touchdownt szerzett amire az első negyedben csak egy mezőnygóllal tudtunk válaszolni.

A második negyedet a Chargers mezőnygóllal kezdte amire az utolsó percben, Michael Crabtree akrobatikus elkapásával sikerült válaszolni így döntetlennel vonulhattunk az öltözőbe.

A második félidőben először vezettünk Sebastian Janikowski újabb mezőnygóljának köszönhetően. Az öröm nem tartott sokáig mert négy és fél perccel később újabb TD-t szerzett a Chargers de kihagyták a mezőnygólt így három pontos hátránnyal kezdtük az utolsó játékrészt.

Janikowski az utolsó negyedben még két mezőnygól értékesített amivel kialakult a végeredmény. A Chargers utolsó rohamát Reggie Nelson intercepitonjével lezártuk és csak ki kellett térdelni a hátralevő másfél percet.

A lényeg az, hogy meglett a W és a PLAYOFF de a mérkőzés egészét tekintve azonban mégsem lehetünk maximálisan elégedettek. Ráadásul most az offense miatt lehetünk elégedetlenek.

Derek Carr a Panthers elleni sérülése óta nem a korábban látott formáját hozza de tegnap és a Bills ellen is elegendő volt 213 és 260 passzolt yard.

A futójátékra nem lehet panasz, 29 futásból 145 passzolt yardot szereztünk. Ezt ráadásul a liga kilencedik legjobb futás elleni defense hoztuk össze ami simán elfogadható.

Az elkapók visszaesése természetesen összefüggésben áll Carr visszaesésével. Crabtree továbbra is jól teljesít, Amari Cooper-t viszont jobban be kellene vonni a játékba. Emellett kevesebb elejtett labda kellene.

A védelem viszont kezd összeállni ami nagyon jó hír a playoff előtt. A Chargers-et sikerült 263 támadó yardon tartani pedig a passzolt yardokat tekintve 8., a pontok tekintetében pedig a 4. helyen áll a támadósoruk.

Az első nagy lépést megtette a csapat és lépéselőnybe kerültünk a Chiefs-hez képest. A hátralevő két találkozót sem lehet fél vállról venni mert a hazai pálya múlik rajta a playoffban. Szombat este a Colts érkezik Oaklandbe. Nem lesz egyszerű de kötelező mérkőzésnek kell tekinteni.

nfl.com, Fotó: twitter.com