Kinevezték a Kansas City Chiefs general managerét

A Kansas City Chies kinevezte a franchise új general managerét. A GM-et házon belülről pótolták és választásuk a "Co-director of player personnel" postot négy évig betöltő Brett Veach-re esett.

A Chiefs nagy meglepetést okozva két és fél hete kirúgta John Dorsey-t. A korábbi GM négy évig töltötte be a posztot, szerződésének utolsó évébe lépett de a hosszabbítás helyett azonnali hatállyal megváltak tőle.

Dorsey érkezésekor a Chiefs 1/1-es csapat volt de az utolsó négy szezonból háromszor is playoff résztvevő volt a gárda. Ehhez nagyban hozzájárult Dorsey és a vele érkező Andy Reid vezetőedző munkássága is.

Dorsey menesztése azért is volt furcsa mert a csapat a kirúgás napján hosszabbított Andy Reid-el és az ideális GM utódot Chris Ballard-ot már korábban elengedték az Indianapolis Colts csapatához.

Veach kinevezése pedig már egyértelmű üzenetnek számít, hogy Clark Hunt tulajdonos teljes mértékben Reid mellett áll. Bizonyos szempontból az új GM is az Ő embere. Veach 2007-ben csatlakozott a Philadelphia Eagles-hez ahol megfigyelő és asszisztens volt majd 2013-ban követte Reid-et Kansas-be.

"Egy átfogó keresési folyamat lefolytatása után örömmel jelenthetem be, hogy a Kansas City Chiefs Brett Veach-et nevezi ki a csapat következő general managerének. Brett éles futball elmével, rendkívüli munkamorállal rendelkezik és kitűnő szeme van a tehetségek megtalálásához. Az utolsó négy évben kulcsfontosságú szerepet játszott a csapat felépítésében. Alig várom, hogy tovább dolgozzunk és folytassuk a meglevő erős alapra való építkezést." - nyilatkozta a Chiefs tulajdonosa és ügyvezetője Clark Hunt.

nfl.com, Fotó: twitter.com