Tyrod Taylor évekig a padon tarthatja az 1/1-es irányítót

A Cleveland Browns vezetősége alaposan belehúzott és az offseasonban alaposan felturbózta a játékoskeretét. Ez az elmúlt két szezonban aratott egyetlen győzelem és 31 vereség után teljesen érthető lépés volt de nem lehet tudni, hogy pontosan mire is mennek majd a költekezéssel.

A legfontosabb hiányposztjukra rögtön két játékost hoztak. Megszerezték a Buffalo Bills korábbi kezdőirányítóját Tyrod Taylor-t és a Draft első helyén kiválasztották az Oklahoma irányítóját Baker Mayfield-et. A pick óta mindenkit az a kérdés foglalkoztatja, hogy ki lesz a csapat irányítója az idei szezonban.

Hue Jackson vezetőedző erre a kérdésre folyamatosan ugyanazt válaszolja azaz Taylor lesz a csapat kezdője. A HC elmondása szerint jelenleg nincs verseny és a tapasztalt játékossal vágnak neki a szezonnak és Ő fogja győzelemre vezetni a csapatot.

Az offseason edzések után egyértelműnek tűnik, hogy valóban Taylor áll majd a center mögött az első alapszakasz mérkőzésen de persze azt nem lehet tudni, hogy meddig. Pár rosszul sikerült mérkőzés után leváltják vagy hosszabb távra szavaznak bizalmat neki.

Az egyik AFC megfigyelő véleménye szerint Taylor nem csak az idei szezonban hanem több évig is a padon tarthatja az irányítót. Ez pedig nem is olyan légből kapott meglátás.

Taylor mellett szól, hogy nagyon labdabiztos játékos és nem csak passzolni hanem futni is tud a labdával. Az elmúlt három szezonban volt csak kezdő az NFL-ben de 44 mérkőzésen mindössze 16 alkalommal adta el a labdát. Ez a tény önmagában nagy fegyvertényt jelent Mayfield-el szemben mert az újoncok a legtöbb esetben rengeteg interceptionnel indítják a profi karrierjüket.

Aaron Rodgers is sokat padozott Brett Favre mögött és ugyan ez egy kicsit erős összehasonlítás de akár beválhat a dolog. A Browns másfelől nem kockáztat sokat Taylor-al ugyanis csak egyéves szerződéssel rendelkezik tehát az idei szezon meghatározó lesz a két játékos pályafutása szempontjából.

247sports.com, Fotó: twitter.com, Ken Blaze , USA TODAY Sports