Akiket elküldhetnek az edzőtáborban: Brandon Marshall, Seahawks

hqdefault_1.jpg

Brandon Marshall tavaly kétéves, 12 millió dolláros szerződést kötött a New York Giants-el de sérülés miatt idejekorán véget ért a szezonja. Mindössze 5 tétmérkőzéssel egy szezon után távoznia kellett és egy hónap után lecsapott rá a Seattle Seahawks.

A jelenleg 34 éves elkapó nem lett túlfizetve ugyanis egyéves, 1.105 millió dolláros szerződést kötött az új csapatával amelynek maximális összege az ösztönzők teljesítésével elérheti a 2 millió dollárt. A szerződés felépítése miatt azonban mindössze 90 ezer dollár halott összeg mellett bármikor megválhatnak tőle.

Marshall-t a pályafutása során több sérülés is hátráltatta és az utolsó két szezonjában (az újonc évét leszámítva) karrierjének két legrosszabb idényét teljesítette. Korábban 8 alkalommal is átlépte az 1.000 yardot de ezt az értéket az utolsó két szezonban összesen sem sikerült teljesítenie.

A visszaesett teljesítménye mellett pedig ott a fizikai állapota is. A tavalyi bokasérülése, a kora és az alacsony fizetése miatt az edzőtáborban kell bebizonyítania, hogy kiérdemel egy helyet a Seahawks 53 fős végső keretében.

Doug Baldwin és Tylor Lockett (slotban) biztos kezdőnek számít. Jelenleg még Marshall-t is a depth chartok élén rangsorolják de ennek megtartásáért meg kell küzdenie Jaron Brown, David Moore, Marcus Johnson, Tanner McEvoy négyessel.

nfl.com, Fotó: espn.com