A Patriots szerződtette Eric Decker-t

A New England Patriots tegnap elküldte elkapóját Jordan Matthews-t de a mai napon már meg is erősítette a receiver sorát. Tom Brady új célpontja a Denver Broncos, a New York Jets és a Tennessee Titans korábbi elkapója Eric Decker lett.

Decker hétfőn próbajátékon járt Foxboroughban de máig várnia kellett a szerződésére. Elképzelhető, hogy Matthews vasárnapi sérülése nélkül még mindig csapat nélkül állna a veterán elkapó.

Kenny Britt (combhajlító) és Malcolm Mitchell (térd) sérülés miatt kihagyja a mostani edzéseket és Julian Edelman négy mérkőzéses eltiltása miatt Decker-nek minden esélye megvan rá, hogy kezdő legyen az alapszakasz elején. Ehhez az említett három játékos mellett a Chris Hogan, Phillip Dorsett, Cordarrelle Patterson, Riley McCarron, Braxton Berrios, Devin Lucien, Paul Turner sort kell legyőznie.

Decker legjobb szezonjait 2012 és 2015 között futotta amikor minden szezonban 950 elkapott yard felett zárt. Utolsó két szezonja azonban már nem sikerült ilyen jól. Két éve 194, tavaly 563 yarddal zárta az alapszakaszt. Elsődlegesen Edelman pótlására érkezhetett Foxboroughban és valószínűleg slotból indulva fogják használni.

nfl.com, Fotó: