Eric Decker valószínűleg kijátszotta magát a Patriots-ból

Nem fest túl jól Eric Decker helyzete. A New England Patriots augusztus elején szerződtette a veterán elkapót de a korábbi jelentések szerint nagyon nehezen sajátította el a playbookot és rengeteg labdaelejtése volt. A Panthers elleni előszezon mérkőzésen vetették be először de a mutatott játéka tovább nehezít a helyzetén.

Az elkapó egyetlen játékot sem kapott a kezdőcsapattal, a második félidőben vetették be és a tartalékokkal játszott. Összesen 5 labdát passzoltak felé amelyből csak kettőt sikerült elkapnia 12 yardért. Ráadásul volt egy csúnya elejtése is.

A jelenlegi helyzet szerint csak az egyik elkapó sérülése esetén kerülhet be a végső 53 fős keretbe. Ha valami csoda folytán mégis túlélné a végső keretszűkítést akkor is csak tartalék elkapó lehet. A tartalékokat pedig főként a speciális egységben szokták bevetni.

Decker korábban Peyton Manning irányítása mellett kétszer is átlépte az 1.000 yardos határt de még a Jets-nél eltöltött első két szezonjában is ment neki a játék. A 2016-os sérülése óta azonban nem találja önmagát. A tavalyi szezonban is csak 563 elkapott yardot és 1 TD-t szerzett a Titans játékosaként.

UPDATE: Már nem kérdés, hogy befér-e a Pats 53 fős keretébe ugyanis Instagram oldalán Eric Decker bejelentette a visszavonulását!

 

nfl.com, Fotó: twitter.com