A Jó, a Rossz és a Csúf

csop.jpg

Elérkeztünk a 2018-as szezon második feléhez és vele megjött a káosz, elhunyt a liga egyik legbefolyásosabb a tulaja, a Giants 2018-ra bedobta a törülközőt. Itt a Jó, a Rossz és a Csúf.


A Jó

Nézzétek  a fenti képet (én készítettem, elnézést érte)! Hát nem csodálatos mennyire kiegyensúlyozott ez az öt csoport?! Hát nem remek micsoda káosz várható a hátra lévő kilenc fordulóban?! Külön kiemelném az AFC északi, illetve az NFC  keleti négyesét, ahol egy finom, végletekig kiélezett csata várható! Mögöttük kullog az NFC déli kvartettje, ahol mindig van valamilyen történés, ezért az ottani gyilkolászás már megszokottnak mondható :D Ami az AFC déli és az NFC északi csoportját illeti, itt a szoros állás elég becsapósnak tűnhet, hisz a Houston és a Minnesota is most kezd lendületbe jönni, míg a riválisoknál elég sok a gyenge pont, és a kérdőjel (helló Saxonville&Pancsers!!!), ami miatt a két listavezető nagy eséllyel simán nyeri majd a négyest. A kihagyott három kvartettben, ha csak nem lesz sérülés (rád figyelek Chargers), komoly változások nem lesznek, ergo a Pats, Chiefs, és LA két csapata bekocog a play-offba. Ám ne szaladjunk ennyire előre, szurkoljunk inkább a minél nagyobb káosznak, és annak, hogy az utolsó fordulóban a rájátszás szempontjából fontos meccsek legyenek!!! Mint tudjuk az NFL akkor jó igazán, ha rengeteg dráma van.

 

pa.jpg

 

A Rossz

Hosszas betegség után október 15-én 65 éves korában elhunyt Paul Allen, a Seattle Seahawks és a Portland Trailblazers tulajdonosa, a Seattle Sounders résztulajdonosa. A Microsoft egykori társalapítója komoly szerepet vállalt az Egyesült Államok Észak-nyugati régiójának (Washington, Oregon) gazdasági fellendítésében, aminek köszönhetően a Blazers és a Seahawks is elkerülhette a költözést. A ’Hawks gárdája 1996-ban került Allenhez, amivel sikerült megakadályozni, hogy a klub Kaliforniába tegye át székhelyét. Gardírozása alatt a Seattle a 2000-es évek egyik meghatározó gárdája lett (három Super Bowl döntő, egy bajnoki győzelem). E mellett Allen a ligában is komoly befolyásra tett szert, ellensúlyozva a Jerry Jones által képviselt konzervatív vonalat, aminek hála az NFL egyre progresszívebbé vált (igaz e téren az NBA még mindig fényévekre van a ligától, de elindult valami pozitív folyamat). Elvesztése komoly mélyütés a Seahawksnak és a csapathoz hasonló kis piaccal bíró gárdáknak, akik így egy komoly befolyással bíró pártfogót vesztettek el. Reméljük utóda hasonló szellemben fog fellépni, tovább folytatva megkezdett reformokat. RIP Mr. Allen.

 

dg.jpg

 

A Csúf

Végre!!!! Hivatalosan is kijelenthető, hogy a New York Giants 2018-as évének vége. A Kékek (érthetetlenül) komoly elvárásokkal indult neki az idei évnek, ám elég volt hét forduló (és sorozatban négy zakó), hogy a vezetőség rádöbbenjen arra, hogy újjá kell építeni a csapatot!

 

Mindössze egy évet késtetek ezzel Dave!!!!!!!!!!

 

Érdekes módon ezt a szakértők már nyáron tudták! Dave Gettleman igazgató gyorsan el is kezdte a garázsvásárt. Először elpasszolt a fiatalabb Elit (Applet) a Saintsnek. A 2016-os elsőkörös cornerbackért egy 2019-es negyedik, és egy 2020-as hetedik draft cetlit kapott. Álomüzlet! A GM itt még nem állt meg, ugyanis Apple után a liga egyik legmegbízhatóbb védője (elmúlt hat esztendőben nulla hiányzás), Damon Harris is szedhette a sátorfáját. A 29 éves tackle gép egy 2019-es ötödik körös draft jogért került a Detroit Lionshoz. Ebben az üzletben a Giants spórolt nyolc millió dollárt, de ezt leszámítva semmi pozitívumot nem lehet elmondani az üzletről. Gettleman az eddig sem túl izmos védelmet gyengítette, ahelyett, hogy kirúgta volna Manninget. Így a nyolcadik fordulótól elindulhat a szurkolás a vereségekért, hogy meglegyen a minél jobb 2019-es draft pozíció, és a vele járó mondat Roger Goodell szájából:

 

„The New York Giants selects, Justin Herbert, quaterback, Oregon”

 

Erre csak 2019. április 25.-éig kell várniuk a Kék szimpatizánsoknak. Addig viszont hosszú, csalódásokkal tűzdelt hónapok következnek.