A Nagy csapat újra lecsapott

kcden.jpg

Kicsit rendhagyó módon, különféle film-, illetve sorozatcímek segítségével fogok beszámolni a vasárnapi Kansas City – Denver mérkőzésről, illetve annak történéseiről.

 

Az elnök emberei. Vagy inkább a főnök emberei, és itt most nem Andy Reid-re gondolok. Igen, jól tippeltek, ezúttal is a szupertehetséges Patrick Mahomes elnöki teljesítményéről lesz szó. Az irányító ugyanis felállított egy új franchise rekordot, miután sorozatban a hetedik mérkőzésén passzolt 300 yard fölött. Ezúttal mindössze három egységgel lépte át azt a bizonyos határt, de közben kiosztott 4 TD-passzt.

 


 

Persze egy főnök akkor jó főnök, ha nem förtelmes, márpedig az ifjú titán egyáltalán nem az. Sőt! Igazi nagypályás a srác, aki hamar feltalálta magát, pedig az első negyedben a denveri védők mindent megtettek azért, hogy kizökkentsék a komfortzónájából. Nos, a vendégek nyomás utána taktikája 15 percig működött csupán. Onnantól pedig beindult a Nagy csapat. Watkins kétszer kapta el a tojáslabdát a célterületet belül, míg Kelce és a gátfutóként is remeklő Hunt egy-egy hatpontost tett bele a közösbe. Erre mondják, hogy csapatjáték!

 

A Chiefs tehát jelenleg élvezi a napos oldalt, de hogy meddig, az teljes egészben a támadósoron múlik. Amíg Hillék több pontot szereznek, mint ahányat kapnak, nem lesz gond. De örökké nem fognak így működni a játékhívások, mert a futball kicsit olyan, mint az orvoslás, előbb vagy utóbb minden vírusnak – esetünkben pedig taktikának – megtalálják az ellenszerét. És ehhez nem kell Dustin Hoffman segítsége, elég hozzá a nagy Hókuszpók, Bill Belichick receptjét ellesni. 

 

El Fary