Power Ranking - 14. hét

Hajnalban a Tennessee Titans és a Jacksonville Jaguars összecsapásával kezdetét veszi a 14. játékhét így mostantól minden győzelem, vereség hatványozottan számít. Persze ez a kijelentés főleg a rájátszás részvételért küzdő csapatokra igaz.

A múlt heti Dallas Cowboys elleni kisiklás ellenére továbbra is a New Orleans Saints-t tartják a liga legütőképesebb csapatának. Utána szokás szerint a Los Angeles Rams következik. A harmadik helyre azonban feljött a sorozatban 18. szezonjában pozitív mérleget szerző New England Patriots. A negyedik helyre lecsúszott a Kansas City Chiefs csapata és a rontásban nagy szerepe van Kareem Hunt balhéjának és elküldésének.

A sorrend közepét elfoglaló csapatokra is érdemes odafigyelni ugyanis még rengeteg együttes versenyben van a hőn vágyott playoff helyek valamelyikéért. Pl. ilyen az erőn felül teljesítő Colts, Broncos, vagy Buccaneers.

Az erősorrend végén a múlt héthez képest történt egy kis változás. A lista végére lecsúszott a New York Jets és a San Francisco 49ers csapata. Az Arizona Cardinals a Green Bay Packers legyőzésének is köszönhetően elkerült az utolsó helyről és hiába az újabb vereség de az Oakland Raiders-nek is sikerült egy helyet javítania.

1, SAINTS (10-2)
2, RAMS (11-1)
3, PATRIOTS (9-3)
4, CHIEFS (10-2)
5, CHARGERS (9-3)
6, TEXANS (9-3)
7, STEELERS (7-4-1)
8, BEARS (8-4)
9, SEAHAWKS (7-5)
10, COWBOYS (7-5)
11, RAVENS (7-5)
12, VIKINGS (6-5-1)
13, COLTS (6-6)
14, BRONCOS (6-6)
15, EAGLES (6-6)
16, PANTHERS (6-6)
17, TITANS (6-6)
18, REDSKINS (6-6)
19, PACKERS (4-7-1)
20, DOLPHINS (6-6)
21, BROWNS (4-7-1)
22, LIONS (4-8)
23, BILLS (4-8)
24, GIANTS (4-8)
25, FALCONS (4-8)
26, BUCCANEERS (5-7)
27, JAGUARS (4-8)
28, BENGALS (5-7)
29, RAIDERS (2-10)
30, CARDINALS (3-9)
31, 49ERS (2-10)
32, JETS (3-9)

nfl.com, Fotó: twitter.com