Hogyan fest a piac irányítóposzton?

Egy hete lejátszották a Super Bowl-t így már az összes NFL csapat az idei szezonra készül. Több együttes is akad ahol irányítóposzton "meg kell nyomni a reset" gombot és új játékost tenni a center mögé. A szabadügynökpiac nem bővelkedik Top irányítókban így akinek kipróbált irányító kell annak marad a trade.

Szabadügynökként Teddy Bridgewater a legjobb jelölt de tőle nem láttunk sokat a sérülése óta mivel az egész idei szezonban Drwe Brees tartaléka volt. Mellette szóba jöhet még Tyrod Taylor, Ryan Fitzpatrick, Robert Griffin III vagy Brock Osweiler de Ők inkább a tartalékirányító posztra pályázhatnak.

Az idei offseason legkapósabb irányítója a tavalyi Super Bowl győztes Nick Foles lesz. Az Eagles már jelezte, hogy lehívja a játékos 20 millió dolláros szerződését amire Foles azzal válaszolt, hogy inkább kifizet 2 millió dollárt és kivásárolja magát a szerződéséből.

Az Eagles számára még marad a franchise tag amivel egy csere után egy kb. harmadik körös picket kaphatna érte. Persze a nagyságrendileg 25 milliós tag és a harmadik körös pick nem vonzaná a csapatokat. Valószínűleg nem élnek majd ezzel a lehetőséggel és inkább szabadon elengedik.

Foles-al kapcsolatban legtöbbet a Jacksonville Jaguars, a New York Giants, a Washington Redskins és a Miami Dolphins csapatát emlegetik. Mind a négy említett csapatnak megvolt tavaly a kezdőirányítója de jelenleg nem lehet tudni, hogy kivel fognak kezdeni jövőre.

A legegyszerűbb helyzetben talán a Giants van ahol a 38 éves Eli Manning-nek az idei szezon után lejár a szerződése. Ki kell választani egy fiatalt aki egy éven keresztül a kétszeres Super Bowl tartalékaként tanulna és 2020-ban megköszönhetik a veterán irányító szolgálatait. Kevés esély mutatkozik rá, hogy a Giants tradelne egy irányítóért.

A Jaguars tavaly februárban hároméves hosszabbítást kötött Blake Bortles-al de ezt már biztosan megbánták azóta. Kész tényként kezelik, hogy idén már nem Ő lesz a csapat irányítója. Foles neve sokszor felmerült Jacksonvilleben de Tom Coughlin miatt Eli Manning tradelését sem zárják ki.

A Baltimore Ravens már megtalálta az új kezdőirányítóját Lamar Jackson személyében így Joe Flacco létszám felettivé vált. A masszív szerződése miatt valószínűleg nem fognak rá trade partnert találni így a Super Bowl győztes irányító egy elküldés után szabadon kiválaszthatja majd a következő csapatát.

A Fővárosban a szezon közepéig minden rendben volt de jött Alex Smith sérülése. Jelen pillanatban nem az idei szezonja kérdéses hanem az, hogy egyáltalán folytatni tudja-e a pályafutását. Jelenleg csak Colt McCoy-nak van szerződése így ha Smith nem tud kezdeni akkor szükség lesz egy irányítóra. Érdemes lenne tradelni egy kipróbált irányítóért de ha Smith visszatér 2020-ban akkor egy rövidtávú szerződésű QB kellene nekik. Manning az egyéves szerződésével erre pont megfelelne vagy Bridgewater is szóba jöhetne.

A hírek szerint a Miami Dolphins is továbblép és hagyja Ryan Tannehill-t. A korábbi elsőkörös irányító nem hozta azt amit a kiválasztásakor vártak, ráadásul sokszor különböző sérülések is hátráltatják. Az utóbbi szezonok miatt valószínűleg kezdőként nem számolnak vele így tartalékból kellene visszakapaszkodni a pályára.

Az említett játékosok mellett ott lesz a Draft is de azt majd másfél hónappal a piac nyitása után rendezik. Drew Lock (Missouri), Dwayne Haskins (Ohio State), Kyler Murray (Oklahoma) és Daniel Jones (Duke) a legígéretesebb jelölt. Az említett csapatok cserék vagy elküldések útján előkészíthetik a helyet egy fiatal irányító számára de az mindig rizikós, hogy a játékosbörze napján meg tudják-e szerezni a kiszemelt játékosukat.

nfl.com, Fotó: nbcsports.com, 247sports.com, sportingnews.com,