Már elkerülhetetlen Antonio Brown elcserélése
Hosszú idő létrejött a találkozó a Pittsburgh Steelers tulajdonosa és Antonio Brown között. Art Rooney mellett a hírek szerint jelen volt Kevin Colbert general magager is és mindenki akinek beleszólása van a csapat életébe. A 30 perces megbeszélés után a hírek szerint belátták, hogy mindenkinek az lesz a legjobb ha elcserélik az elkapót.
A Steelers állítólag megtiltotta Brown-nak és ügynökének, hogy tárgyalásokba kezdjen más csapattal így majd Ők fogják kiválasztani az elkapó következő csapatát. Igazából senkit sem lephetett meg ez a végkifejlet ugyanis az utóbbi hetekben Brown keményen azon dolgozott, hogy ne is lehessen maradása Pittsburghben.
Több csapatot is összefüggésbe hoztak Brown-al mint például a 49ers-t vagy a Seahawks-t de igazából az anyagiak fognak dönteni ebben az üzletben. A csapat mindenképpen rosszul jár az elkapó elcserélésével mert 21 millió dollár halott összeg mellett csak 1 millió dollárt szabadítanának fel a fizetési sapkában.
Valószínűbb, hogy június 1. után fogják elcserélni a játékosukat mert akkor csak 7 millió dollár halott összeg maradna a következő három szezon mindegyikében. Emellett az érdeklődő csapatnak fel kellene áldozni 20 millió dollárnyi helyet a következő három szezonban.
twitter.com, twitter.com