DeShone Kizer jövőbeli Super Bowl MVP-ként látja magát

Szokták mondani, hogy sohasem árt az egészséges önbizalom és a jelek szerint DeShone Kizer finoman sincs híján belőle. A Green Bay Packers irányítója lenyilatkozta, hogy nem mint tartalékirányító tekint magára hanem sokkal nagyobb tervei vannak.

Kizer számára Aaron Rodgers mögött legjobb esetben a tartalék poszt elérhető és ennek megszerzéséért is versenyben van Tim Boyle-al. Elmondása szerint azonban Super Bowl MVP-ként látja magát. Ez a célja, és az hajtja, hogy elérje.

Az irányítót a Cleveland Browns választotta ki a 2017-es Draft második körében majd tavaly elcserélték a Packers-el. A Browns irányítójaként 11 touchdownt dobott  22 alkalommal adta el a labdát. Az a csapat persze igen gyenge volt de Kizer sem emelkedett ki a csapattársai közül.

Tavaly Rodgers sérülései miatt 3 mérkőzésen léphetett pályára. 47.6%-os pontossággal passzolt, 0 TD passz és 2 interception fűződik a nevéhez. Az NFL-ben mutatott eddigi teljesítménye után kezdjen megbarátkozni a tartalék gondolatával és először inkább a pályán nem pedig a mikrofonok előtt bizonyítson.

nfl.com, Fotó: wkyc.com