A Vikings szerződtette Bené Benwikere-t

Tovább méllyült a CB poszt, miután a héten szerződtettük az idén 6. profi idényét megkezdő Bené Benwikere-t. Mindössze három olyan CB van most a csapatban, akik kellő tapasztalattal rendelkeznek, hogy huzamosabb ideig a pályán legyenek. Ők Rhodes, Waynes és Alexander. Mike Hughes-t is lehetne említeni, de ő még mindig sérültlistán van ezért most őt nem vesszük még számításba.

A fentiek ismeretében ezért szerződtettük Bené Benwikere-t, aki 6. idényét kezdi meg a profik között. Az mondjuk nem a legjobb ajánlólevél, hogy ezalatt az idő alatt mi már a 8. csapata leszünk. 2014-ben az ötödik körben draftolta őt a Panthers, ahol később kezdő is lett. 2015 év végefelé eltört a bal lába, így véget ért a szezonja. Megfordult még, a Packers, a Dolphins és a Cowboys csapataiban is.

Összeségében 54 meccsen kapott lehetőséget, ebből 22-szer kezdőként. Legutóbb 2018-ban a Cardinals-nál játszott, ott 11 meccsen szerepelt, ebből 8-szor kezdőként.

Kiegészítő embernek szerintünk jó lesz, meglátjuk meddig húzódik Mike Hughes sérülése. Benwikere vélehtően csak addig lesz a csapatban, amig Hughes játékra nem kész.

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com

Fotó: vikingsterritory.com