Brian Burns és Marquis Haynes beindította a Panthers pass rusht

Mindenki látni akarta Brian Burns-t csütörtök este Chicagóban. Interjú interjút követett az első körös választás számára, miután két sack-es teljesítménnyel debütált az előszezon első meccsén. Burns egy kicsit showman is. Megmutatta a Spider-Man sack ünnepléseit és volt egy pólója a meccs után, amely ebben a pózban ábrázolja. Nagyon nagy az elvárás a 16. helyen választott játékos számára és meglehetősen jó első benyomást tett.

Marquis Haynes, akit egy egy évvel ezelőtt a negyedik körben választottak ki, azt gondolta, hogy a Bears elleni két sackes teljesítménye után észrevétlenül képes lesz kiosonni az öltözőből. Tévedett. Nem mutatott be speciális ünneplést vagy különleges pólót - csak egy egyszerű feketét.

Az emberek nem igazán beszéltek Haynesről a csütörtöki este előtt. Elfelejtették, miután 2018-ban alig játszott újoncként (mindössze négy meccsen lépett pályára).

De két sack mindig felhívja a figyelmet és a Carolina örömmel veszi ezt a fajta produkciót mindkét fiatal passzsiettetőtől. A Panthers reméli, hogy amit a Bears ellen láttunk, egy kis előzetes abból, ami ránk vár 2019-ben.

"Mindketten jól játszottak a mai napon." mondta a vezetőedző Ron Rivera Burnsről és Haynesről. "Nagyon jó volt nézni."

Kezdjük Burnsszel, aki kezdő volt a meccsen, miután Rivera úgy döntött, hogy leülteti az első csapat játékosait.

Az első sack során a Bears megpróbálta egy futóval megállítani Burnst, ami arra késztette őt, hogy befelé forogjon. A védőfalember Bryan Cox Jr. egy erős belső nyomást produkált, ami arra kényszerítette az irányító Chase Danielt, hogy fellépjen a zsebben. Burns már várt rá.

"Miután megláttam a futót, csak reagáltam egy leforgással és így az ölembe hullott." mondta Burns.

Aztán jöhetett a Pókember ünneplés - amit még az egyetemen kezdett el - amely után jópofa véleményeket kapott a csapattársaktól.

"Tíz pontot adok neki." mondta Cox Jr. Burns sack táncáról. "Egyedülálló, más. A fiatal srácban rengeteg tűz van."

A Bears tight endje, Ian Bunting megtanulta ezt. Miután Daniel lejött a pályáról, Bunting játszott Burnsszel szemben. A tight end számára nem végződött jól a találkozó.

"Csak beijesztettem kifelé és bejöttem." mondta Burns. "Nagyon nagy lehetőséget adott nekem."

Aztán jöhetett egy újabb Pókember póz. Burns azt mondja, hogy bőven van még belőle és a veterán defensive tackle Gerald McCoy - aki maga is nagy képregény-rajongó - nyilvánvalóan segít neki még többet bemutatni.

"Csak akkor tudom csinálni őket, ha sacket szerzek." mondta mosolyogva Burns. "Meg kell dolgoznom érte."

Úgy tűnik, hogy ezek csak az elsők voltak a sok közül.

 

"Megtette, amit tennie kellett. Tette a dolgát." mondta a defensive end Mario Addison az őt helyettesítő Burnsről. "Sportos, óriási sebességgel rendelkezik és tudja, hogyan kell kibillenteni. Ha még egy kicsit tovább tudjuk polírozni, akkor egy olyan játékos lesz, akivel számolni kell."

Haynes éjszaka nem kezdődött ennyire forrón. Az ő hibája vezetett ahhoz, hogy David Montgomery a második negyedben könnyedén megcsinálta a 7 yardos TD futást.

"Teljes felelősséget vállalok érte." mondta Haynes. "TD-t eredményezett. Ez az én hibám volt és két sackkel próbáltam javítani."

Ez egy megfelelő módszer a javításra.

Haynes a sebességét használva jutott el az irányítóig az első sack során a harmadik negyedben. De különösen büszke volt a belső mozdulatra, amelyet később a második sack során mutatott be.

"Ritka, hogy ilyet csinálok. Gyors belső mozdulat volt." mondta Haynes. "Láttam, mi volt a tackle helyzete és megcsináltam a befelé mozgást."

Haynes eddigi egyetlen NFL sackje a csütörtök este előtt még a tavalyi előszezonban volt.

"Jó érzés volt. Ez egy jó kezdés." mondta Haynes. "A két sack jobb, mint amit tavaly elértem."

Csapattársai szerint ez is bizonyítéka annak az előrelépésnek, amelyet Haynes mutatott a második évében. Ez, valamint az a tény, hogy sokkal otthonosabban mozog ebben a sémában, amely során több 3-4-es formációt használnak.

"A rendszer megváltoztatása a hasznára vált, jobban, mint bárki más esetében." mondta Cox Jr. "Még jobban érzi magát a posztján. Jó év előtt áll."

Ha ez valóban így van és ha Burns is épít erre a ragyogó debütálásra...

"Woooo," mondta Addison, "megvan a mélységünk, ember."

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu