Idei utolsó mérkőzését játssza az Enthroners

Csak most kezdődött de már el is érkezett az European League of Football alapszakaszának utolsó fordulója. Ma délután a Wroclaw Panthers csapatát fogadja a Fehérvár Enthroners csapata hazai pályán a First Fielden. A mérkőzés 16:25-kor veszi kezdetét.

Mindkét csapat a keleti konferenciában szerepel így csoportriválisként ez már az idei második összecsapásuk lesz. A 4. játékhéten már összecsaptak a csapatok, akkor 63-33-as győzelmet aratott a házigazda legyel csapat.

A tabellán is jobban állnak ugyanis 7-4-es mérleggel rendelkeznek. A pontarány is feléjük billen, 350-215 mutató szemben az Enthroners 212-389-es pontarányával szemben. A győzelmeik nagy részét azionban hazai pályán aratták ugyanis 5-1-es hazai és 2-3-as idegenbeli mérleggel rendelkeznek. Idegenben fogható a csapat.

A mérkőzés élőben követhető a NET4+ SPORT online közvetítésében vagy 19:45-ös kezdéssel visszanézhető az Arena4 csatornáján. Vagy ki lehet látogatni a mérkőzésre, még lehet jegyeket venni a fedett lelátóra és a napos oldara is.

Fotó: europeanleague.football

Címkék: elf, enthroners