Magabiztos Giants győzelem a csoportrivális ellen

Sikerült feledtetni a múlt heti csúfos vereséget, hiszen idén másodszor is nyerni sikerült a Washington Commanders ellen egy turnoverekkel teli összecsapáson.

A tavalyi évet idézte az edzőink munkája, hiszen kiváló gameplannel álltak elő és számos hatékony játékot rajzoltak fel, amelyek a valóságban is működtek. Számos kritikát érdemelnek idén Brian Dabollék, viszont nem sok szakember tudna 246 yardot és 3 TD-t kipréselni Tommy Devito-ból. Szemmel láthatóan gyors a draftolatlan irányítónak az NFL sebessége, még a jó játékainál is néha lassan ismerte fel a helyzetet, a sackek döntő hányada pedig az ő lelkén szárad. Az elismerés azonban neki is jár, hiszen alaposan benne volt a győzelemben. Az elkapók közül Darius Slayton volt a legveszélyesebb, aki azonban egy kézsérülés miatt idő előtt kiszállt. Rajta kívül Saquon Barkley-tól is láttunk néhány szép elkapást, illetve Daniel Bellingernek is volt egy szép pillanata. A futójáték visszaköszönt a 10. hétről, hiszen sok ideig szó szerint nulla yarddal álltunk, fordulás után azonban valami megmozdult. Említettem DeVito felelősségét a sackekben, viszont a támadófalat sem szabad felmenteni, hiszen továbbra is nagyon gyengén teljesítettek. Nem lehetett nagy elvárásunk az offense-t illetően, de a mai napon 100 százalékot kaptunk tőlük.

Ugyanez elmondható a védelemről is, nem sokszor látunk 6 labdaszerzést (igaz abból egy a special teamé volt). 3-3 INT és fumble-t élvezhettünk, amelyekből tevékeny részt vállalt az ellenfelünk is, ráadásul nem sok kellett volna a hetedik turnoverhez sem. Kis túlzással két emberes a védőfalunk, Kayvon Thibodeaux becsúszott a 10 sack felé (az első edge rusher Wink Martindale munkássága alatt akinek összejött ez a bravúr) és Dexter Lawrence-ben sem csalódtunk. A passzjáték ellen sikerült túlteljesíteni, "mindössze" 43 yardig jutott Terry McLaurin. A földi támadások ellen már nem volt ilyen sikeres a defense, 175 yardig jutott az ellenfelünk. A szórakozásunk nagy része Martindale játékosainak és Sam Howellnek köszönhető, bármikor jöhetett egy labdaszerzés. Sajnos így is szorossá vált a vége, csak néhány másodperccel a vége előtt sikerült bebiztosítani a győzelmet.

Nem sok sikerélményre számíthatunk idén, azonban a Commanders elleni "csoportrangadó" előzetesen is olyan mérkőzésnek bizonyult, ahol nem léptek pályára teljesen esélytelenül a játékosaink. Szerencsére ebben az ellenfelünk is partner volt, a fun faktort pedig sikerült a maxra járatni. Folyt köv a Patriots elleni Toilet Bowlon!

Forrás:

New York Giants Hungarian Blog

giantsfootball.blog.hu

Fotó: foxnews.com